Nem kapnak többé költségtérítést a hazai honatyák


Január 1-jével megszűnik a képviselői költségtérítés, az országgyűlési képviselők a javadalmukból, azaz a bevételükből csak számlával igazolt költségeiket vonhatják le; a képviselői javadalom a személyi jövedelemadó szabályai szerint adózik.

Az Országgyűlés még a nyáron, szinte egyhangúlag módosította az alkotmányt és fogadta el azt a törvényt, amelynek alapján a jövő évtől abban az esetben, ha egy képviselő egyetlen számlát sem nyújt be, akkor a teljes jövedelme adóköteles.

Minden egyes képviselő saját maga dönthet úgy - mint a vállalkozók -, hogy nem gyűjt számlákat (ebben az esetben bevételének 10 százalékát tekinti költségnek), vagy nyilatkozik év elején arról, hogy számlákat gyűjt, és becslést készít arra vonatkozóan, bevételének hány százalékát tudja elszámolni az év folyamán.

Az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről szóló törvényt novemberben módosítani kellett, mert a nyári törvényhozási "baki" miatt a parlamenti képviselők egy része, a tisztségviselők, a költségtérítés jövő évi megszüntetésével a jelenlegi költségtérítésük dupláját kaphatták volna választókerületi pótlék címén.

A jogszabály kimondta: az alapdíj és a bizottsági vagy országgyűlési tisztségért járó pótdíj mellett jövedelemnek minősül a választókerületi pótlék és a lakhatási támogatás is, amelyekből számlák alapján írhatók le a költségek.

Ezt novemberben úgy korrigálták, hogy módosították a választókerületi pótlék kiszámítását: így a pótlék megállapításánál - vetítési alapként - legfeljebb az alapdíj kétszerese vehető figyelembe. Azaz jövőre a bizottsági alelnöki szinten befagyasztják a pótlékot, ennél többet más tisztségviselők - az Országgyűlés elnöke, alelnökök, bizottsági elnökök, frakcióvezetők - nem kaphatnak.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.