Nem költséghatékonysági szempontok miatt hajt végre létszámleépítést a Nokia


A Nokia nem költséghatékonysági szempontok miatt, sokkal inkább iparági változások miatt döntött 2300 komáromi alkalmazott elbocsátása mellett - mondta Niklas Savander, a Nokia Markets ügyvezető alelnöke telefonos sajtókonferencián szerdán.

Az üzletember kifejtette: az okostelefon-gyártásban az új termékek gyorsabb bevezetése szempontjából fontos, hogy a termékek összeszerelése a beszállítókhoz közelebb történjen. A munkaerőhöz kapcsolódó tényezők ma már nem játszanak olyan fontos szerepet a költséghatékonyságban - tette hozzá.

Savander leszögezte: a komáromi, illetve a finn gyárak továbbra is fontos szerepet játszanak majd a szoftverek regionális testre szabásában, a helyi értékesítési folyamatok irányításában, illetve a logisztikai tevékenységben.

Hozzátette: Európa a kutatás-fejlesztés tevékenysége szempontjából fontos a Nokiának, Németországban és Finnországban is fejlesztési központokat működtet a társaság.

A Nokia ügyvezető alelnöke elmondta: a társaság 2009-re minden olyan kötelezettségét teljesítette, amelyet a magyar kormánytól kapott támogatás ellenében vállalt. Hozzátette: már kedden, és azelőtt néhány nappal tájékoztatták a magyar kormányt a terveikről, s a változások strukturális okai miatt nem jöhetett szóba, hogy a kormány újabb támogatással késleltesse a lépést.

Az üzletember kijelentette: a változások nagy része még az idei év első felében megtörténhet, egyes lépések azonban átcsúszhatnak a második félévre.

Savander kérdésre válaszolva elmondta: a Nokia eddig a termelési volumenek változásait a részmunkaidős foglalkoztatási formák dinamikus alkalmazásával követte. Kijelentette ugyanakkor, hogy a komáromi gyártótevékenység változásának jellege miatt kevésbé a részmunkaidős, semmint az állandó alkalmazottakat érintheti az elbocsátás.

Savander megismételte a társaság korábbi közleményében írtakat, amelyek szerint a Nokia a dolgozóknak mindenre kiterjedő, a helyi igényekre szabott támogatási programot kínál, amely magában foglalja az anyagi támogatást, valamint segítséget a munkatársaknak abban, hogy helyben újra munkába állhassanak.

A Nokia szerdán jelentette be, hogy a 4.400 embert foglalkoztató komáromi gyárából 2.300-at elbocsát 2012 végéig. A cég Komáromból, a mexikói Reynosából és a finnországi Saloból ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4.000 dolgozótól válik meg.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.