Várhatóan nem csökken jelentősen a mobilinternet ára idén


Tavaly felbolydult a mobilinternet-piac, a korábban gyakorlatilag luxuscikknek számító termék széles körben elterjedt. Az árak utolérték a vezetékes (ADSL és kábeltévés) szolgáltatások szintjét, így a szolgáltatók nem terveznek további jelentős csökkentéseket. A számítógépekhez csatlakoztatható eszközöket - általában kétéves hűségnyilatkozat ellenében - ingyen adják a szolgáltatók, a cégek arra számítanak, hogy a telefonon való netezés is egyre népszerűbb lesz.

Kézbe vehető világhálóKézbe vehető világháló (Mfor-montázs)

"Számottevő árcsökkenés nem várható 2008-ban a szélessávú mobilinternet piacon. Napjainkban már lényegében azonos árszinten fizethetünk elő a vezeték nélküli, szélessávú mobilinternetre, mint a hagyományos ADSL-re, vagy kábelnetre" - jelentette ki az Mfor.hu-nak Németh Péter, a Vodafone marketing menedzsere. Ugyanezen az állásponton van Fülöp Gábor is, a T-Mobile termékmenedzsment osztályának vezetője, aki hozzátette, hogy a növekvő igények miatt a hálózatot is fejleszteni kell, az pedig sok pénzbe kerül. Ezeknek a befektetéseknek is meg kell térülnie, így a cégek egy bizonyos határon túl már nem csökkenthetik tarifáikat. (Jelenleg általánosságban az mondható el, hogy minden szolgáltatónak van olyan csomagja, amivel öt gigabájtos letöltési korlátot kínál öt-hatezer forintos havidíjért. Ezeket a  számítógépen vagy laptopon történő mobilinternetezéshez ajánlják a vállalatok.)

Szélesednek a korlátok?

A Pannonnál ehhez hozzátették, hogy nem feltétlenül árcsökkentéssel, hanem a mobilinternetre jellemző adatforgalmi korlátok szélesítésével is vonzóbbá tehető egy szolgáltatás. A felhasználók ugyanis ilyenkor ugyanazért a pénzért például több filmet tudnak megnézni a videómegosztókon, több képet tudnak küldeni ismerőseiknek. "Az adatforgalmi korlátokat a Pannon mindig az aktuális igényeknek megfelelően alakítja, jelenleg is kínál különböző csomagokat az internetet csak ritkán használó ügyfelektől az igen intenzív használókig, minden réteg számára" - mondták el a cégnél. Kérdésünkre nem zárták ki teljesen egy korlátlan felhasználást biztosító csomag bevezetését sem.

A telefonok talán olcsóbbak lesznek 

Korlátlan csomagot jelenleg egyedül a Vodafone értékesít, viszont azt azért tudni kell, hogy az extrém adatmennyiségeket mozgató ügyfeleket - például a filmletöltésre használható fájlcserélő programok felhasználóit - a cég egy öt gigabájtos limit bevezetésével sújtja. Korábban már elmondták, hogy ezzel a lépéssel azokat az ügyfeleiket védik, akiknél lelassulna az internet a filmletöltők miatt. A T-Mobile-nál azt mondták, hogy a cég jelenlegi tarifacsomagjaiban foglalt adatmennyiségi korlátok a tapasztalatok alapján megfelelnek egy átlagfelhasználó igényeinek.

Internetezni viszont nemcsak a számítógépen lehet, hanem mobiltelefonon is. (A rendszeresen telefonon internetező ügyfeleknek körülbelül 100 megabájtnyi letöltést 2000 forintos átlagáron kínálnak a szolgáltatók.) Ehhez azonban megfelelő készülékekre van szükség, amik tavaly év elején még szintén nagyon drágák voltak. Év végére viszont az ilyen típusú telefonok ára – tudásuktól függően - nagyságrendileg a felére, harmadára csökkent.

A Vodafone-nál ennél némileg kisebb ütemű további készülékár-csökkenést elképzelhetőnek tartanak 2008-ban is. Fülöp Gábor, a T-Mobile szakembere szerint a mobilinternet-képesség olyan utat fog bejárni, mint annak idején a telefonokba szerelt kamera. Ma már szinte lehetetlen eladni olyan készüléket, amiben ne lenne képalkotó eszköz, ezért a legolcsóbb telefonokban is benne van ez a funkció. Szerinte hamarosan eljöhet az az idő, amikor már a 3G is ilyen "alapfelszerelés" lesz a mobilokban. A szolgáltatók mindenesetre már most arra próbálják rábírni az ügyfeleiket, hogy 3G készüléket vegyenek, ezért mindegyik cégnél kapható - előfizetéses konstrukcióban - tízezer forint alatt is szélessávú internetezésre alkalmas telefon.

Több lesz a lefedett terület

Szélessávú lefedettségnövelési terveikről kevés adatot árultak el a cégek. Mindegyik vállalatnál azt mondták, hogy folyamatosan bővitik a antennahálózatot. A Vodafone nemrég jelentette be nagyszabású terveit, miszerint Magyarország vezető mobilinternet-szolgáltatójává kíván válni 2010-re. A cég ezért kötött megállapodást a kínai Huawei nevű vállalattal, amely jelenleg a világ ötven vezető mobil távközlési szolgáltatója közül harmincegy számára biztosít megoldásokat.

A lakosságszámra vetített lefedettségben jelenleg 53 százalékkal vezető T-Mobile termékmenedzsment osztályának vezetője lapunknak ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ugyan 2008-as konkrét fejlesztési terveikről nem árulhat el részleteket, de a T-Mobile hosszú távon is meg kívánja őrizni vezető szerepét a mobil szélessáv területén.

Más oldalról, a T-Mobile-nál és a Pannonnál szinte kötelező a 3G és a HSDPA hálózat fejlesztése, hiszen a mobillicensz meghosszabbításához ezt a feltételt szabta a kormány. A két cég így minimum 20-20 milliárd forintot fordít idén hálózatfejlesztésre.

L. Nagy Gábor

Menedzsment Fórum 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.