Nem nagyon védhették Matolcsyék a forintot


A jegybanki tartalékok szintje több mint 2 éves csúcsra nőtt március végén.

Több helyen, többször felmerült, hogy a választások előtti napokban nem véletlenül erősödött a forint, és jött le a 310-315-ös tartományokból a 305-310 körüli szintekig. Elsősorban ellenzéki oldalon vélték úgy, hogy a Matolcsy György vezette jegybank besegített a forintnak(, és persze azon keresztül a kormánynak). Hogy így volt-e, azt a jegybank előzetes tartalékadataiból nem lehet megállapítani, de ha történt is forintvétel annak intenzitása minimális lehetett.

Az előzetes márciusi statisztika alapján ugyanis 36,2 milliárd euróra nőtt a nemzetközi tartalékok szintje, ami 2012 januárja óta a legmagasabb érték. A több mint kétéves csúcshoz persze a március közepi 3 milliárd dolláros kötvénykibocsátásra is szükség volt, hiszen az önmagában körülbelül 2,2 milliárd euróval növelte a tartalékokat.



Viszont az előzetes adatok ennél nagyobb ugrást, egészen pontosan 2,4 milliárdosat mutatnak. Vagyis nemcsak a kötvénykibocsátás, hanem más tényezők, elsősorban az EU-források beáramlása is a tartalékok növekedése irányába mutatnak. 

A jegybank részéről történő, feltételezett forintvásárlás viszont a tartalékok csökkenését okozta volna. Így vagy egyáltalán nem volt választási forintvásárlás, vagy ha volt is, akkor annak mértéke mindenképpen kisebb volt, mint az EU-források beáramlása márciusban.

mfor.hu




Hirdetés


Telefont keres? Vezeték nélküli készülékek széles választékban! Írószerek, papír, irodatechnika, nyomtató kellékek. Nézzen szét az mfor.hu irodaszer áruházában!

További ajánlataink:
Másolópapírok, borítékok, Etikettcímkék, Nyomtatási kellékanyagok, Iratrendezők, Gyorsfűzők, Írószerek, Higiéniai termékek

.
hirdetés
Nagyon kemény október elé néznek az autósokNagyon kemény október elé néznek az autósok

Nem fog jól indulni az október a magyar autósok számára, rövid idő alatt 15-25 forinttal drágulhatnak az üzemanyagok.

.
hirdetés
elrejt
 
.