Nem okozott gondot Antal Atilla őrizetbe vétele a Vértes Volánnál


A Vértes Volán Zrt. működése Antal Attila vezérigazgató őrizetbe vétele ellenére folyamatos - közölte a Vértes Volán tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szerdán az MTI-vel.

Az MNV közleményében aláhúzta: a vezérigazgató akadályoztatása esetén a helyettesítés rendjéről a cég szervezetei és működési szabályzata intézkedik. A kedden került nyilvánosságra, hogy a rendőrség őrizetbe vette, és hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként hallgatja ki a busztársaság vezetőjét korábbi cégénél, a BKV-nál folyó vizsgálatok kapcsán. Antal Attila 2007-től 2008 áprilisáig volt a BKV vezérigazgatója.

Antal Attila esetében az alapvető munkáltatói jogok gyakorlója a Vértes Volán Közgyűlése, amelynek összehívását az MNV Zrt. szükség esetén kezdeményezi - olvasható a vagyonkezelő közleményében. További intézkedésre a közgyűlés döntése alapján kerül majd sor - teszik hozzá, hangsúlyozva: az ártatlanság vélelme minden magyar állampolgárt megillet.

A Vértes Volánnál az MTI érdeklődésére közölték, hogy a vállalat vezérigazgatója szerdától szabadságon van. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., jogosult a vezérigazgatót helyettesítő személy megnevezésére, amíg ez nem történik meg, a társaságot a szakági vezetők irányítják - tájékoztattak.

A Vértes Volán Zrt. 2009-ben 5,5 milliárd forintos nettó értékesítési bevételt ért el, 4 milliárd volt a személyszállítás árbevétele, a vállalat adózás előtti eredménye -136 142 millió forint volt, a dolgozók létszáma 733. A cég közszolgáltatási szerződését a tatabányai önkormányzat november végén meghosszabbította.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.