Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Nem sikerült megállapodni a bérekről a MÁV-Startnál
Három reprezentatív szakszervezettel tárgyalt a MÁV-Start vezetése hétfőn, ám nem született megállapodás az idei béremelésről. A szakszervezetek nem fogadták el a MÁV más társaságainál jóváhagyott 4,1 százalékos béremelési javaslatot.
Nem született megállapodás a MÁV-START Zrt. és három reprezentatív szakszervezet - a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a Vasutasok Szakszervezete, és a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete - között a 2009. évi a bérfejlesztésről - közölte a MÁV-START hétfőn.
A munkáltató múlt pénteken, a MÁV-START-nál tartott Vasúti Érdekegyeztető Tanácson adta át ajánlatát, amely a MÁV Zrt.-vel megegyező, 4,1 százalékos bérfejlesztési javaslatot, és a választható béren kívüli juttatás évi 250 ezerről 270 ezer forintra emelését tartalmazta.
Akkor a szakszervezetek nem fogadták el az ajánlatot, hétfőn pedig újra megtették javaslataikat, amelyek egyebek között különböző pótlékok bevezetésére irányultak - olvasható a vasúttársaság tájékoztatásában. A MÁV-START Zrt. vizsgálja a szakszervezetek által tett javaslatokat, az egyeztetéseket kedden folytatják.
A MÁV Zrt. vezetése is folytatta a tárgyalásokat a VDSzSz-szel, mely nem fogadta el a vasúttársaság 2009-re vonatkozó béremelési javaslatát. A "problémás" érdekképviselettel most sem jutott megállapodásra a MÁV. Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. sajtófőnöke arról tájékoztatott, hogy a 2008. december 30-án aláírt bérmegállapodásnak megfelelően 4,1 százalékos bérfejlesztést ajánlanak a VDSZSZ-nek. A MÁV Zrt. ezzel tartja magát a 2006 decemberében, a vasutas szakszervezetekkel kötött négyéves középtávú egyezségben foglaltakhoz, amelyben egyebek között vállalta, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) által elfogadott béremelési ajánlás középértékét meghaladó mértékű keresetnövekedést biztosít saját munkavállalói számára - tette hozzá Kavalecz Imre.
A MÁV Zrt. sajtófőnöke hangsúlyozta: az aláírt bérmegállapodásnak megfelelően január 22-ig elvégzik azokat a szükséges technikai intézkedéseket, amelyek ahhoz kellenek, hogy a MÁV Zrt. dolgozói januári fizetésüket az aláírt megállapodás szerint megkapják.
A VDSZSZ továbbra is 7 százalékos bérfejlesztést kíván elérni, míg a MÁV álláspontja szerint a vasúttársaság gazdasági helyzetét és a gazdasági környezetet figyelembe véve nem megalapozott a VDSZSZ követelése.
A felek, a bérfejlesztésre irányuló egyeztetéseket a továbbiakban nem a Vasúti Érdekegyeztető Tanácson (VÉT), hanem kollektív munkaügyi vita keretében folytatják - mondta el Kavalecz Imre. Ez azt jelenti, hogy a sztrájkkövetelésekkel együtt tárgyalnak a bérfejlesztésről.
Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy pénteken folytatják az egyeztetéseket a sztrájkkövetelésekről.
A 2008. december 30-án kötött, 4,1 százalékos bérfejlesztést rögzítő megállapodást a hat reprezentatív szakszervezet - a Vasutasok Szakszervezete, a VDSZSZ Szolidaritás, a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete, valamint a Vasutasok Független Szakszervezeti Szövetsége - közül csak a VDSZSZ nem írta alá.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok






Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









