Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Nem számol vezetőségcserével a Mol közgyűlésén az OMV-vezér
A Mol felvásárlására törekvő osztrák OMV olaj- és gázipari konszern vezérigazgatója nem számol azzal, hogy a magyar cég jövő heti közgyűlésén a részvényesek elmozdítják a jelenlegi vállalatvezetést.
Wolfgang Ruttenstorfer a Format osztrák gazdasági hetilap legfrissebb, pénteken megjelent számában az mondta: abból indul ki, hogy a Mol-vezérkar - a "kvázi tulajdonosi funkcióját kihasználva" - keresztülviszi eddigi pozíciójának megerősítését. Kérdésre válaszolva a vezérigazgató kijelentette, bár kétségkívül nincsenek egy hullámhosszon a Mol-vezetőséggel, még nem döntötték el, hogyan szavaznak majd megbízatásának meghosszabbításáról.
A vezérigazgató megerősítette, hogy a Molban 20,26 százalékos résszel bíró OMV, amely a legnagyobb független részvényesként lesz jelen a Mol-közgyűlésen, továbbra is szeretné tudni, vajon a Mol-vezetőség által végrehajtott sajátrészvény-vásárlások valójában nem azt a célt szolgálták-e, hogy saját maga is tulajdonossá váljon a cégben. A közgyűlésen elválik majd, hogy a Mol-vezetés kész-e a nemzetközileg elfogadott jó vállalatirányítási normák szerint működni, vagy marad az eddigi út, mondta az OMV vezetője a Formatnak.
A hírmagazin megjegyezte: nem várható, hogy a közgyűlés olyan lényegi döntéseket hozna, amelyek az OMV álláspontját tükröznék. Ruttenstorfer maga úgy gondolja, hogy a baráti cégeknél elhelyezett részvények biztosította szavazati jogot a Mol-vezérkar arra fogja felhasználni, hogy a saját javára befolyásolja az összes szavazást.
Az esetleges OMV-Mol-fúzió ügyében az Európai Bizottság versenyjogi hivatalához beterjesztett, előzetes véleményezési eljárásról szólva Ruttenstorfer kifejtette: a második fázisú, részletes vizsgálat bizonyosan feltételekhez köti majd az egyesülést, de azok nem fogják csorbítani az ügylet gazdasági vonzerejét.
A Format szakértőket is megszólaltatott a kérdésről. A bécsi Webster Egyetem vállalatátvételi elemzője, Christopher Kummer úgy vélekedett, hogy a magyarok ellenállása miatt gyakorlatilag már kétségessé vált a felvásárlási szándék megvalósíthatósága. Szerinte az OMV-nak körültekintőbben kellett volna fellépnie, pontosan azért, mert olyan, politikailag érzékeny területről van szó, mint az energiaüzlet.
A Raiffeisen Bank szakértője, Philipp Chladek ezzel szemben azt a nézetet képviselte, hogy azokat a védőklauzulákat, amelyek jelenleg megakadályozzák a Mol átvételét, az EU bizottsága a következő két évben hatályon kívül fogja helyeztetni. Tőzsdeorientált cégként a Mol-nak is alá kell magát vetnie a tőkepiac szabályainak, húzta alá.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









