Nem tartott ki végig a korrekció a tőzsdén


Reggel jelentős, két százalék körüli emelkedéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, azonban nem tartott ki végig az optimista hangulat. Délután rövid ideig mínuszba is átcsúszott a mutató, a vége pedig megint majdnem fél százalékos emelkedés lett.

Reggel jelentős, két százalék körüli emelkedéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, azonban nem tartott ki végig az optimista hangulat. Délután rövid ideig mínuszba is átcsúszott a mutató, a vége pedig megint majdnem fél százalékos emelkedés lett.

20 300 ponton fejezte be a hét első napját a BUX index, ez 0,37 százalékkal volt magasabb a pénteki záróértéknél. A forgalom kicsivel magasabb volt az átlagosnál, délutánig 30 milliárd forint cserélt gazdát a piacon.


A vezető részvények a kezdeti örömködés után a végén vegyesen zártak, a Telekom és az OTP kevesebbet ért, mint pénteken. A bank papírjaiért 5130 forintot kellett adni a záráskor, ez 0,77 százalékkal maradt el a múlt hét végi szinttől, míg a Magyar Telekom árfolyama 1,31 százalékos csökkenés után 677 forinton állt meg. A Mol viszont 1,18 százalékot javítani tudott, így 17 100 forinton fejezte be a kereskedést.

Jó napjuk volt a gyógyszerrészvényeknek, melyek a héten elsőként közlik negyedik negyedéves eredményeiket: a Richter 39 915 forintos jegyzése 1,69 százalékkal volt magasabb, mint múlt pénteken, az Egis pedig 3,05 százalékos drágulás után 18 600 forinton zárta a napot.

Jó napja volt a forintnak is a bankközi devizapiacon: a hazai deviza végig erősebb volt, mint pénteken. Délután 173,20 forintot kellett adni egy euróért, ez bő fél százalékkal volt kevesebb, mint a múlt hét végén. A dollárral szemben 199,64-nél állt a hazai fizetőeszköz, a svájci frank pedig 186,39 forintba került.

A vezető európai részvényindexek is emelkedéssel kezdtek reggel, majd a nap második felére elromlott kicsit a hangulat. A londoni FTSE délután 0,22 százalékkal állt pénteki értéke felett, a frankfurti DAX pedig 0,71 százalékos pluszban volt. Régiónkban a varsói WIG 20 0,29 százalékos lecsorgást produkált, a prágai tőzsde PX indexe pedig 0,14 százalékkal állt pénteki értéke alatt délután.

A Wall Streeten is lecsorgással kezdtek a vezető indexek: az első pár óra után a Dow 0,06 százalékos mínuszban volt, a S&P pedig már 0,24 százalékos pluszba kapaszkodott fel.




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Pénzköltésre akarja csábítani a felhasználókat a Facebook játékgyáraPénzköltésre akarja csábítani a felhasználókat a Facebook játékgyára

Egy névtelen forrás, aki a Facebook legismertebb játékainak készítőjének, a Zynga-nak volt alkalmazottja, belső információkat tett közzé a cégről egy közösségi hírportálon, a Reddit-en.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
[ 2012-02-09 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - Mari
" Kedves ami! Nagyon sok éve lett volna arra, hogy am..."
[ 2012-02-09 ] A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban - Mari
" Akkor számoljunk: a svédek dolgoznak a leghosszabb ..."
[ 2012-02-09 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/az_albizo..."
[ 2012-02-08 ] Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik" - Darth Vader
" igazad van, egy nagy bohóc, de a magyar médián sokka..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.