Nemcsak a magyarok elégedetlenek munkahelyükkel



Az amerikai munkavállalók elégedetlenek és túlhajszoltak. A Monster karrier oldal felmérése szerint 89 százalék töpreng a munkahely változtatáson.

A Monster vezető amerikai online karrier oldal több felmérést is készített az elmúlt hónapokban látogatói között. A kutatásokból kiderül, hogy a 2003-as adatokhoz képest emelkedett az elégedetlen munkavállalók száma (82 százalék), s 72 százalékuk több, mint heti 40 órát dolgozik.
A legmegdöbbentőbb, hogy a válaszadók 89 százaléka reménykedik hat hónapon belül a munkahely változtatásban. Erre a megkérdezettek 84 százaléka szerint az elmúlt évek gazdasági recessziója miatt nem sok lehetőség kínálkozott, de remélik, hogy a piac pozitív tendenciái változást eredményeznek.



A karrieroldal üzemeltetői szerint is számos áldozatot követelt a gazdasági visszaesés, kiégett, túlhajszolt munkaerők tömeges megjelenésével kellett számolni. A Monster szerint a munkaerő piac ilyen alakulása nehéz helyzet elé állítja a munkáltatókat is, akiknek a felmérés alapján a megszerzés mellett a dolgozók megtartására is összpontosítaniuk kellene. Egy június végi, július eleji megkérdezés szerint a gazdasági fellendülés okán a munkáltatók 74 százaléka komolyan foglalkozik a legjobb dolgozók vállalaton belül tartásával.

Hasonló felmérésre már két ízben is sor került a Menedzsment Fórum hasábjain. Az év eleji megkérdezés szerint az olvasók 32 százaléka tervezte, hogy 2004-ben állást változtatna. További 17 százalék reménykedett előrelépésben meglévő munkahelyén, s 21 százalék akart belépni a munkaerőpiacra. A szavazók 30 százaléka elégedett volt állásával és nem tervezett változtatást a közeljövőben. A júniusban feltett "Mit szeretne Ön csinálni tíz év múlva" kérdésre a válaszadók 41 százaléka mondta, hogy saját céget irányítana, míg 26 százalék egyáltalán nem dolgozna 2014-ben.

(Menedzsment Fórum)





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.