Német munkalehetőségeket kínálnak magyar vendéglátósoknak


Országjáró munkaerő-toborzást szervez március 8. és 17. között vendéglátóipari szakemberek számára az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) együttműködésben a Német Szövetségi Munkaügyi Szervezet bonni központjával - olvasható az ÁFSZ honlapján.

Az információs rendezvénysorozat alkalmával az érdeklődők első kézből tájékozódhatnak a németországi élet- és munkakörülményekről, munkavállalási lehetőségekről és a munkavállalási engedély beszerzésének módjáról. A toborzás során szállodai szakembereket, szakácsokat és felszolgálókat keresnek.

Somlyay Beáta, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) Nemzetközi és Migrációs Főosztályának külföldi munkavállalási tanácsadója az MTI-nek elmondta: az utóbbi években egyre nagyobb az érdeklődés a németországi munkavállalás iránt, ugyanakkor a  jelentkezők nyelvi felkészültségén meglátszik, hogy az elmúlt időszakban a német nyelv oktatása háttérbe szorult Magyarországon. A munkáknál nem elvárás a magas szintű német nyelvtudás, csupán az adott munkakör betöltéséhez szükséges nyelv- vagy szaknyelvismeretet várják el a jelentkezőktől a német munkaadók, de ennek hiányában sajnos minimálisak a közvetítési esélyek - mondta el a szakember.

Az ÁFSZ évente kétszer, tavasszal és ősszel rendez német toborzást, ahol a vendéglátóipar mellett jelenleg jellemzően egészségügyi szakembereket keresnek. A korábbi években ipari szakmákra - kőműves, asztalos, lakatos, elektrotechnikus - is volt kereslet, ám sajnos az idén ezek már nem kerültek fel a keresett szakmák listájára - ismertette Somlyay Beáta.

A legutóbbi toborzáson mintegy 70 érdeklődő vett részt, eddig a jelentkezők mintegy felét sikerült közvetíteni, a többiek közvetítése még folyamatban van. Somlyay Beáta elmondta, hogy a mostani toborzáson a Német Munkaügyi Szervezet munkatársai nem konkrét állásajánlatokkal érkeznek, hanem a kiválasztott, megfelelt jelentkezőket a későbbiekben helyezik el német munkaadóknál. Arra törekednek, hogy minél több jó kvalitású pályázó anyagát vihessék magukkal. Hozzátette: a tapasztalatok azt mutatják, hogy a legjobb nyelvtudással és szakmai felkészültséggel rendelkező szakembereket rövid időn belül el tudják helyezni német munkaadóknál.

Az Európai Unió tizenöt régi tagállama közül három - Svédország, Írország és az Egyesült Királyság - már a 2004-ben, csatlakozásuk napján megnyitotta munkaerőpiacát az akkor belépett tíz új ország munkavállalói előtt. A többi tagállam esetében hosszabb-rövidebb átmeneti időszakot követően, fokozatosan történt meg a nyitás, míg 2009. május 1-jétől már csak Ausztria és Németország tart fenn továbbra is korlátozásokat. A két ország hivatalosan is bejelentette, hogy 2011. május 1-jéig fent kívánja tartani engedélyezési rendszerét, vagyis ebben a két országban magyarok továbbra is csak engedéllyel vállalhatnak munkát.

Az FSZH tanácsadója ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy 12 hónapos összefüggő németországi munkavégzés után igényelhető a korlátlan időre szóló - munkaadóhoz nem kötött - munkavállalási engedély.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.