Németországból Kecskemétre helyezi át logisztikai központját a Phoenix Mecano


Kecskeméten 2,1 milliárd forintos beruházással új logisztikai központot épít a svájci tulajdonú Phoenix Mecano csoport, mely a németországi európai logisztikai bázis szerepét veszi át - mondta pénteken Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. ügyvezető igazgatója Kecskeméten.

Az év végére elkészülő logisztikai központból a Magyarországon, Romániában és részben a Kínában megtermelt készáruk kerülnek kiszállításra az európai ügyfeleknek - hangsúlyozta a Nagy Zoltán, a Zombor Gábor polgármesterrel a kecskeméti városházán közösen tartott sajtótájékoztatón.

Az  új logisztikai központ közel 4600 négyzetméter alapterületű lesz, melyben automatikus raktárrendszer működik majd 12 ezer raklap kapacitással.

Nagy Zoltán kiemelte: a logisztikai központ megépítése mellett új kompetenciákat is áttelepítenek a németországi Dewert/Okin anyaháztól a kecskeméti telephelyre. Ezek közül a legfontosabb kompetencia egy új kutatás-fejlesztési részleg felállítása.

Az ügyvezető igazgató szerint, Magyarországon bizonyos területeken mérnökhiány van, ezért a németországi mintára a Kecskeméti Főiskolán ősztől induló duális képzés számukra is lehetőséget jelent a magasan képzett munkaerő biztosításában.

A logisztikai központ és a kutatás-fejlesztési részleg beindítása 50 új munkahelyet teremt Kecskeméten, így a fejlesztés után 1500 főre nő az alkalmazottak száma.

Zombor Gábor, Kecskemét polgármester emlékeztetett arra: a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. a gazdasági válság idején, 2009 óta több mint 500 új munkahelyet teremtett a városban.

A polgármester hangsúlyozta: a város gazdasági koncepciójának eredményeként jelentős tőkebeáramlás történik.

Emlékeztetett arra, hogy 2008 óta 2 milliárd forinttal nőtt a város adóbevétele, annak ellenére, hogy a helyi iparűzési adót 2 százalékról 1,6 százalékra csökkentette az önkormányzat.

A Phoenix Mecano egyébként egy svájci központú vállalatcsoport, amelynek fő tevékenysége gépipari, elektronikai és mechanikai komponensek gyártása.

A vállalat minden kontinensen jelen van, világszerte több gyártóbázissal és átfogó értékesítési hálózattal rendelkezik.

A vállalatcsoport kizárólagos tulajdonában lévő Phoenix Mecano Kecskemét Kft. 1993-ban jött létre. Megalakulása óta minden évben jelentős beruházásokat végzett, 2011-ben több mint 12 millió euró értékben fejlesztett.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.