Nincs hatásköre az EU bíróságnak a csatlakozás előtti állami kezességvállalásra vonatkozóan


Azt javasolta az Európai Bíróság egyik vezető jogtanácsosa csütörtökön, hogy az uniós bíróság hatáskörének hiányát állapítsa meg az Erste Bank és a magyar állam között folyó jogvita keretében a Legfelsőbb Bíróság által előterjesztett, a magyar uniós csatlakozás előtti állami kezességvállalást érintő kérdés elbírálására.

A szövevényes kereskedelmi ügylet keretében egy bécsi cég a tulajdonában álló Postabank-részvényekből álló biztosítékot nyújtott az Erste Banknak arra az esetre, ha a banknak az említett ügyletből fizetési kötelezettsége származna (az Erste a Postabank jogutódja). Mivel a fizetési kötelezettség később beállt, a bank igényt tarthatott a biztosítékul nyújtott részvényekre. Az értékpapírokat a Legfelsőbb Bíróság egy döntése nyomán a magyar állam köteles volt megvenni, és az általa fizetett vételár lépett biztosítékként a részvények helyébe.

A részvények vételárát a magyar állam bírósági letétbe helyezte, majd annak megszerzése érdekében az Erste Bank bírósági eljárást indított Magyarországon. Ám időközben Ausztriában felszámolási eljárás indult a bécsi cég ellen, ezért a magyar bíróságok előtt felmerült az a kérdés, hogy a magyar állam által a cég részéről biztosítékként nyújtott részvények ellenértékeként letétbe helyezett pénz tekintetében lehet-e egyidejűleg Magyarországon is bírósági eljárást folytatni, tekintettel arra, hogy az osztrák jogszabályok kizárják a felszámolás alá került cégekkel szembeni párhuzamos perindítás lehetőségét.

Az ügyben eljáró Legfelsőbb Bíróság ezért azzal a kérdéssel fordult az Európai Bírósághoz, hogy alkalmazhatóak-e az ügyben a fizetésképtelenségi eljárásról szóló uniós rendeletnek azok a szabályai, amelyek iránymutatást adnak arra, hogy az osztrák eljárástól függetlenül a magyar bíróságok dönthetnek-e az Erste Bank követelésének biztosítékát képező és Magyarországon található pénzösszeg tekinttében. A rendelet alkalmazhatósága ugyanis a Legfelsőbb Bíróság szerint kérdéses, mivel Magyarország az ausztriai felszámolási eljárás megindításakor még nem, viszont a letéti pénz megszerzése iránti magyarországi eljárás megindításakor már az unió tagja volt.

Az Európai Bíróság később hirdet ítéletet az ügyben, de a szokásoknak megfelelően előbb kikérte egyik főtanácsnokának a véleményét.

Ján Mazák főtanácsnok a Luxembourgban most ismertetett indítványában egyebek között úgy vélte, hogy a kérdés hipotetikus jellegűnek tekinthető, márpedig ilyenkor a bíróság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy választ adjon az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre.

Hozzátette: ha a bíróság úgy vélné, hogy hatáskörrel rendelkezik a kérdés megválaszolására, úgy nemleges választ kell adnia az előterjesztett kérdésre, mivel nem teljesül az uniós rendeletben szereplő feltétel, amely szerint a fizetésképtelenségi eljárás megindításának időpontjában az adós vagyontárgyának valamely másik tagállam területén kell elhelyezkednie.

Foglalkozott az üggyel korábban (2008-ban) az Európai Bizottság is. A végrehajtó testület úgy vélte, hogy az államnak az uniós szabályok érvényesülésének érdekében fel kell mondania az ismeretlen követelésekért járó kártérítésre vonatkozó kezességet, amelyet a Postabank privatizációjakor a bankot megvásárló Erste Bank javára vállalt.

A brüsszeli bizottság akkor úgy foglalt állást: jóllehet a magyar állam még az uniós csatlakozás előtt vállat kezességet, az uniós intézményeknek jogukban áll azt vizsgálni, mivel a csatlakozás napján nem határozták meg kellőképpen a magyar állam pontos pénzügyi kötelezettségét. Ez a testület sem vizsgálta ugyanakkor a kezességvállalás helyzetét a csatlakozás előtti időszakban.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.