Nincs környezetvédelmi akadálya az Audi gyár bővítésnek Győrött


Környezethasználati szempontból nincs akadálya a győri Audi gyár bővítésének. Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség a debreceni székhelyű természetvédelmi civil szervezet fellebbezését elbírálta és helyben hagyta a környezethasználati engedély kiadásáról szóló első fokú határozatot - mondta újságíróknak Németh Zoltán, a győri székhelyű észak-dunántúli környezetvédelmi hatóság igazgatója pénteken.

Ez azt jelenti, hogy lehetővé válik a győri Audi gyár fejlesztése.

A főfelügyelőség döntésével  az Audi gyár beruházásával kapcsolatos környezetvédelmi tárgyú engedély másodfokon jogerőre emelkedett. Ennek megléte az építési engedélyezési eljárás fontos feltétele. Az építési engedély ugyanis csak a környezethasználati engedély birtokában adható ki - magyarázta az igazgató.

Az Audi mintegy 900 millió eurós beruházás keretében bővíti győri kapacitásait 2013-ig, s ezzel közvetlenül 1800 munkahelyet hoz létre- jelentette  be még tavaly szeptemberben Orbán Viktor miniszterelnök és Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke.

A beruházás  eredményeként 2013-tól évente több mint 125 ezer gépkocsit gyártanak az Audi  magyarországi telephelyén, az Audi Hungaria Kft.-ben.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.