Egy halvány kis csökkenés a tengerentúli munkanélküliségi rátában már a gazdasági kilábalás vízióját keltheti a befektetőkben, ahhoz pedig növekvő olajár társul.
Sokat foglalkoztak az utóbbi időben a befektetők a kétféle olaj árának szétválásáról, most azonban mindkét esetben emelkedésre utaló jelek találhatók az árfolyamgörbéken.
Már két hete fölötte tartózkodik az árfolyam annak a sávnak, aminek a felső ellenállási szintje a 90 dollár volt. Egy sikeres visszateszt után most a 200 napos mozgóátlaggal kacérkodik a jegyzés, aminek az átvitelével megnyílhat az út a sáv magasságából számított 105 dolláros cél felé.
A Brent esetében is vízválasztó a jelenlegi árszint. Itt is napirenden van a 200 napos mozgóátlag keresztezése alulról, ami ráadásul az áprilisban kialakult 125 dolláros csúcsról ereszkedő trendvonalból való kitöréssel is járna. Sikeres nekirugaszkodás esetén, ha a 125 dollár egyelőre nem is, de a 120 dollár megközelíthetőnek tűnik.
A 11-12 kerület határán, Rupphegyen épült két szintes, duplakomfortos, csendes, családi házas övezetben épült 270 négyzetméteres ház 40 nm-es fedett terasszal, kocsibeállással, riasztóval, 3x8 méteres kültéri fűtött medencével, egy kis kerti házzal (téglaépület, zuhanyzó, WC, tároló helyiségekkel) igényesen kialakítva 160 millió forintért eladó, vagy 4000 euróért bérelhető. További információk: Lőrincz Anna (Primalak): 70-406-1920
Fővárosi ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a szentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
A MOM park tőszomszédságában igényesen kivitelezett, 2008-ban részletes kiviteli terv alapján felújított, átépített modern ház eladó! A 266 négyzetméteres ingatlan 3 lakószintből és egy garázs-mosókonyha-tárolószintből áll. Nagyon napfényes, tágas terekkel rendelkezik, funkcionálisan is kitűnő térkihasználtság jellemzi az épületet. Alkalmas nagyobb családnak, illetve cégközpontnak is. Irányár: 150 millió forint További információk: Major Edit (Primalak): 30-839-3841