Nincs meglepetés a kamatdöntésen


A vártnak megfelelően 5,25 százalékon hagyta az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, ezzel sorozatban negyedszer nem nyúltak a kamathoz. Az elemzők többsége erre a lépésre számított, sokan már nem is tartanak elképzelhetőnek további vágást.

Nem okozott meglepetést a Monetáris Tanács azzal, hogy 5,25 százalékon hagyta az alapkamatot. A szakemberek a következő hónapokban sem várnak további csökkentést, sőt a júliusi döntés után már a jegybank is egy esetleges emelés esélyét kommunikálta arra az esetre, ha tartósan magas maradna hazánk országkockázati felára.

Arra számítani lehetett, hogy most még nem lesz emelés, az őszi hónapok függvénye lesz, visszatér-e a befektetők kockázati étvágya. A hétfői ülésen a Monetáris Tanács tagjai megtárgyalták a jegybank legfrissebb inflációs jelentését is, melyet szerdán ismertetnek majd. A dokumentum fő számai azonban már ma délután kiderülnek: Simor András jegybankelnök három órától tart sajtótájékoztatót, melyen az MNB növekedési és inflációs előrejelzését ismerteti. Az eseményről az mfor.hu is beszámol.

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.