Női vezetője lesz a magyar McDonald's-nek


Változás következik be a McDonald's magyarországi részlegének élén a távozó Radek Janalíkot Horváth Ágnes váltja.

Horváth ÁgnesHorváth Ágnes

2010 májusában Horváth Ágnest nevezték ki a McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. ügyvezető igazgatójává. A fiatal magyar női vezető az elmúlt 11 évben a vállalati ranglétra legfontosabb állomásait bejárva jutott el a gyorsétteremlánc élére. A távozó ügyvezető - Radek Janalík - a jövőben a cseh és szlovák leányvállalat vezetéséért felel.

A 36 éves Horváth Ágnes a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola elvégzése után egy vezetőképző program keretében csatlakozott a McDonald's-hoz 1999-ben, és az elmúlt 11 évben szédítő sebességgel haladt végig a vállalati ranglétrán. Szakmai pályafutását az Aranyívek alatt étteremvezetőként kezdte, 2001-től üzemeltetési konzultánsként már hét étteremért volt felelős. 2002-ben üzemeltetési menedzsernek nevezték ki, akkor már 22 étterem, 2003-tól pedig senior menedzserként az összes vállalati étterem működéséért felelt. 2005 novembere óta a szakember a franchise egységek konzultánsainak munkáját is irányította, így a teljes, magyarországi hálózat üzemeltetéséért felelős üzemeltetési igazgatói pozíciót töltötte be. 2006-tól Horváth Ágnes feladatkörébe tartozott az üzemeltetés, a beszerzés, a minőségbiztosítás, a környezetvédelem, a HR és tréning osztályok munkájának koordinálása is, amely 2008-ban a marketing és a fejlesztési osztályok vezetésével bővült.

2008-ban Horváth Ágnest beválasztották a világon legjobban teljesítő McDonald's alkalmazottak elit körébe. Az akkor üzemeltetési igazgató pozícióban tevékenykedő Horváth Ágnes a legrangosabb nemzetközi szintű vállalati elismerésben - President's Award díjban – részesült. A díjat évről-évre a világ minden táján dolgozó másfél millió McDonald's alkalmazott mindössze 1 százaléka kaphatja meg. Ezek a vezető beosztású szakemberek követendő példaként szolgálnak munkatársaik számára, mivel megvalósítják a vállalat alap értékeit, kulcsfontosságú stratégiai kezdeményezéseket vezetnek és kimagasló üzleti eredményeket érnek el.

További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak.

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.