Nőtt a mobilszolgáltatók ügyfélszáma áprilisban


Áprilisban 15 ezerrel, 11,898 millióra nőtt a három magyarországi mobiltelefon-szolgáltató teljes ügyfélszáma, de 45 ezerrel, 10,816 millióra csökkent az előfizetéssel rendelkezők és az utolsó három hónapban hívást indítók vagy fogadók száma - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).

Középpontban az ember
Középpontban az ember
  • Hogyan menedzseljük magunkat?
  • Melyek az inspiráló vezető ismérvei?
  • Hogyan növelhető a munkahelyi hatékonyság?
  • Vonzóvá lehet tenni egy céget munkáltatói szempontból?


Vegyen részt Ön is II. HR konferenciánkon!

Míg 2010 első négy hónapjában a teljes ügyfélszám 105 ezerrel emelkedett, addig a forgalmazásban résztvevő SIM-kártyák száma 2009 decembere óta 115 ezerrel csökkent. Az NHH gyorsjelentése szerint egy évvel korábban, 2009. április végén a három szolgáltató teljes ügyfélszáma 11 millió 991 ezer volt, ami az év végére 11 millió 792 ezerre csökkent. 2009 áprilisában 100 főre 119,6 előfizetés, 2009 végén 117,7 jutott, 2010 áprilisában pedig a hívásfogadásra alkalmas kártyák száma alapján 100 főre 118,9 SIM-kártya jutott.

Az idén április végére a teljes ügyfélszám alapján számolva a T-Mobile részesedése a márciusi 43,09 százalékról 43,06 százalékra, a Pannoné 34,88 százalékról 34,87 százalékra csökkent, a Vodafoné pedig 22,03 százalékról 22,08 százalékra növekedett.

Az előző év azonos időszakában a mobilszolgáltatóknak 10 millió 699 ezer forgalmat generáló ügyfelük volt, 117 ezerrel kevesebb, mint 2010. április végén. Idén áprilisban a Vodafone piaci része a márciusi 22,71 százalékról 22,62 százalékra, a Pannoné 32,98 százalékról 32,96 százalékra csökkent, míg a T-Mobile 44,31 százalékról 44,42 százalékra növelte piaci részesedését.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.