Növekszik a fizetni nem tudó hitelesek száma Amerikában


A tavaly év végi stabilizálódást követően 2010 elején ismét növekedésnek indult a késedelmesen törlesztő lakáshitelesek aránya az Egyesült Államokban.

Az Equifax hitelinformációs cég kedden közölt felmérése szerint a 30 napnál hosszabb törlesztési késésben lévő lakáshitelesek aránya januárban elérte a ingatlan alapú hitellel rendelkező lakossági ügyfelek 8 százalékát, ami a tavaly decemberihez képest 4,4 százalékos, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 21 százalékos növekedés. "Ez nem kis emelkedés" - mondta Dann Adams, az Equifax elemzője. "A tavaly év végi adatok sokat ígérőek voltak, most viszont megint nem tudni, hogyan folytatódik ez a történet" - tette hozzá.

A késedelmesen törlesztő lakáshitelesek tábora az elemző szerint főként a magas, 9,7 százalékos munkanélküliség miatt bővül. Az úgynevezett nem teljesítő hitelek (NPL), vagyis a 90 napnál hosszabb törlesztési késésben lévő hitelek aránya is emelkedik, így aztán tovább nő a kényszerárverezésre bocsátott ingatlanok száma. A kényszerárverezés, a súlyos válságból éppen hogy csak kilábalni kezdett amerikai ingatlanpiac legnagyobb problémája. A piac ugyan némileg stabilizálódott az utóbbi hónapokban, de csak az állami támogatási programok révén, és a kényszerárverések tovább húzhatják lefelé az árakat. Elemzők azzal számolnak, hogy csupán e tényező hatására az idei első negyedévben 8 százalékkal zuhan a lakóingatlanok ára a tavalyi utolsó három hónaphoz képest. Celia Chen, a Moody's Economy.com szakértője szerint az áresés 2010 vége felé állhat meg.

A lakásárak csökkenése miatt a hitelezők nemigen hajlandók az ingatlanfedezet mellett nyújtott kölcsönök határidejét meghosszabbítani, vagy növelni a hitelkeretet. Tavaly decemberben átlagosan 80 ezer dollárhoz lehetett jutni ingatlanfedezetű hitellel, míg két évvel korábban átlagosan több mint 100 ezer dollárt kölcsönöztek a hitelezők ilyen konstrukcióban. A kihelyezett hitelek összértéke is jelentősen csökkent: tavaly decemberben 4,9 milliárd dollár áramlott ki, szemben a 2007 decemberi 21 milliárd dollárral.

Mindennek következtében tovább szűkül az átlagos amerikai fogyasztó vagy kisvállalkozó pénzügyi mozgástere, hiszen ebben a körben az egyik legnépszerűbb finanszírozási forma éppen az ingatlanfedezet mellet nyújtott, szabad felhasználású hitel - írta elemzésében a Reuters.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.