Felpezsdítette az energia versenypiacát, hogy az MVM Partner és az Emfesz kis- és középvállalkozásoknak értékesít áramot és földgázt a Bell Research és a MentorPartner tanácsadói konzorcium kutatásának előzetes megállapítása szerint.
hirdetés
Szenczi György, a MentorPartner ügyvezető partnere egy háttérbeszélgetésen elmondta, hogy az idén tavasszal végzett kutatás a kis- és középvállalatok energiapiaci aktivitását és fogyasztói viselkedését vizsgálta. Az előzetes megállapítás szerint a kkv-k nem eléggé ambiciózusak, pedig a gazdasági válság miatt javult alku pozíciójuk.
"A nagy ügyfelek elfogytak", a kereskedők már a következő kategória, a kkv-k felé fordulnak - mondta a szakértő. A remények szerint két-három év múlva már a lakosságért is megindul a verseny - tette hozzá.
Pintér Éva, a Bell Research ügyvezető igazgatójának tájékoztatása szerint 800-as reprezentatív mintán végezték az országos vizsgálatot ágazati és létszámarányosan. A kutatási eredményeket június közepén konferencián ismertetik, ahol téma lesz az is, hogy az energiapiaci szabályozók mellett milyen technológiai eszközökkel lehetne segíteni a versenyt.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.