Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Növeli budapesti járatainak számát az Aeroflot
A napi egy járat mellett további heti hármat állít be Moszkva és Budapest között az Aeroflot. A legnagyobb orosz légitársaság a lépéssel gyorsításra kényszeríti a Malévet, amely fő tulajdonosán keresztül az orosz piacról érkező utasok számának növelését tervezi, írja a Világgazdaság.
Az Aeroflot – mely szeptembertől csak a mostaninál nagyobb, A320-as repülőgépet üzemeltet a Budapest-Moszkva útvonalon – számára jól jönne a bővítés nyomán remélt pluszbevétel, ugyanis javítani kellene a tavalyi igen rossz pénzügyi eredményt.
A térségünket érintő másik fontos fejlemény a társasággal kapcsolatban, hogy az Aeroflot Cargo gazdaságtalan működésre hivatkozva egyelőre nem nyitja meg eszéki regionális központját. A fennakadás oka, hogy az orosz cég ez év májusában úgy döntött, jelenleg nem kifizetődő, hogy Eszékről üresen térjenek vissza a gépek a moszkvai Seremetyjevóra.
A vállalat elsősorban kínai megrendelőkkel kötött szerződése alapján szállítana ázsiai országokból Eszékre, ahonnan kamionokkal látnák el Dél-Magyarország, Szerbia, Horvátország és Bosznia-Hercegovina kínai kereskedőit, piacait és üzleteit olcsó áruval, számol be a Világgazdaság.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









