Duplájára kell növelnünk a távmunkások arányát


A következő hét évben a jelenlegi 4,5 százalékról 8-10 százalékra kellene bővíteni a távmunkában foglalkoztatottak arányát, közelítve az európai uniós 14 százalékos átlaghoz - közölte Simon Gábor, a Távmunka Tanács elnöke a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Az Országos Távmunka Konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter arról szólt, hogy a jövő év elején két olyan program is indul, amely a távmunkában való foglalkoztatást segíti. Egyrészt a gyes, a gyed után munkát vállalók, az ötven év felettiek, illetve más hátrányos helyzetűek, valamint a rehabilitációs járadékban részesülők foglalkoztatását kívánják segíteni ezekkel a programokkal, amelyekben fontos szerepet kap a távmunka. A két, Európai Unió által is támogatott program forrása 26 és 16 milliárd forint.

Kiss Péter kancelláriaminiszter a konferencián elmondta: az uniós források közvetlenül a távmunkát vállalók és a távmunkában foglalkoztatók összehozására, a kapcsolatok építésére is fordíthatók. A Távmunka Tanács, valamint a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal közösen indítandó programja 14-15 milliárd forintot használhat fel a következő két évben egyrészt ilyen szervezési, módszertani, képzési, kommunikációs feladatokra, másrészt a korábbiakhoz hasonlóan arra, hogy a távmunkában foglalkoztató munkáltatók bizonyos ideig bértámogatásban részesüljenek.

A célkitűzés, hogy nyolcezer új távmunkahely létesüljön, a program körülbelül hatszáz vállalkozást kíván megnyerni, de közvetett hatásként, beszállítói cégeknél akár negyvenezer új munkahely is létesülhet.

Simon Gábor a sajtótájékoztatón arra is felhívta a figyelmet, hogy az európai uniós átlaghoz való felzárkózáshoz elsősorban a munkáltatóknak kell felismerniük a távmunka gazdasági előnyeit, illetve meggyőződniük arról, hogy technikailag ugyanúgy kontrollálhatók az ilyen munkavállalók, mint a hagyományos munkahelyeken.

Bizonyított, hogy a hagyományos munkakörök távmunkába szervezésével akár 30-50 százalékos költségmegtakarítás érhető el az ingatlanfenntartási költségeknél, illetve azzal, hogy egyes területeken eltérő a bérszínvonal. A Távmunka Tanács elnöke szólt arról is, hogy a távmunkában a dolgozók jobban meg tudják szervezni tevékenységüket és ez akár 60-70 százalékkal javíthatja a munka hatékonyságát.

MTI/Menedzsment Fórum 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.