Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Növelte nyereségét a Coca Cola
A Coca Cola Co. 16 százalékkal növelte adózott eredményét az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Az üdítőitalokat gyártó amerikai társaság szerdai gyorsjelentése szerint a nyereség 2,37 milliárd dollár volt az április-júniusi időszakban az egy évvel korábbi 2,04 milliárd után. Egy részvényre vetítve a profit 1,02 dollár, majdnem pontosan annyi, mint az elemzői előrejelzésekben szereplő 1,03 dollár.
Ugyanakkor a bevétel némileg elmaradt a várakozásoktól, 8,67 milliárd dollár volt, a várt 8,7 milliárd helyett.
A társaság 5 százalékkal több üdítőt adott el, mint a tavalyi második negyedévben. A nagy feltörekvő piacokon, Kínában, Indiában és Latin-Amerikában dinamikusan nőtt a forgalom, míg Észak-Amerika és Európa gyengébben teljesített, főként a gazdasági válság miatt. Európa volt az egyetlen térség, ahol csökkentek a Coca Cola Co. eladásai, a visszaesés 1 százalékos volt.
A Coca Cola márkájú szénsavas üdítőből 5 százalékkal többet adtak el, amiben nagy szerepe volt a labdarúgó világbajnokság köré felépített marketingakcióknak.
A cukros, szénsavas üdítőitalok forgalma együttvéve 3 százalékkal csökkent, míg a gyümölcslevek, teák és ásványvizek forgalma 10 százalékkal nőtt. A tudatos, egészséges táplálkozás szokásának terjedésével összefüggésbe hozható jelenség főként Európában és az Egyesült Államokban figyelhető meg.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









