Növelte szerződésszámát a Fundamenta


Az első félévben 68 ezer lakástakarék-szerződést kötött a múlt év első félévi 65 ezerrel szemben a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. - közölte a lakás-takarékpénztár.

Az új üzletek szerződéses összege 137 milliárd forintot tesz ki, és ezzel tarthatónak tűnik az idei 290 milliárdos éves terv is. A szerződéses összeg magában foglalja az ügyféli befizetés mellett a lakás-takarékpénztári hitelt, valamint az állami támogatást is.

A társaság múlt év végén 591 ezer betétszerződést kezelt, 1.217 milliárd forint szerződéses összeggel. Az ügyfelek betétszámláján - a kamatokkal és állami támogatással együtt - több mint 203,4 milliárd forint gyűlt össze év végéig. A kiutalt szerződések szerződéses összege 183 milliárd forintra emelkedett.

A még élő, 2004 és 2009 között megkötött szerződésekre vállalt megtakarítás 90 százalékát befizették az ügyfelek - ez az úgynevezett MMM-érték. A mutató azt tanúsítja, hogy a lakáscélú megtakarításaikat a válság alatt sem szívesen adják fel az emberek.

Az első félévben mintegy 5,6 milliárd forint értékben folyósított normál lakáskölcsönöket és lakáscélú áthidaló hiteleket a Fundamenta. Ez 13 százalékkal haladja meg a 2009. első hat havi értéket. A lakás-takarékpénztár 3,9 százalékos kamattal adja a normál, négy év megtakarítás után járó forint hitelt.

A két év megtakarítás után igényelhető áthidaló kölcsönök  kamatlába 7,77 százalék. Idén júliustól a lakástakarék-szerződés megkötésétől számítva már egy év múlva is igényelhető jelzálog fedezetű, azonnali áthidaló kölcsön, amelynek a kamatlába 9,5 százalék.

A Fundamenta - az új szabályok szerint - idén a mintegy 627 millió forint társasági adón felül további 910 millió forint különadót fizet. A különadó nem okoz a társaságnak hitelezési problémát, és várhatóan így is pozitív eredménnyel zárja az évet - áll a közleményben.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.