Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Novemberben megállt a magyar konjunktúraindex romlása
Novemberben megállt a GKI-Erste konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értékének több mint fél éve tartó romlása; a GKI Gazdaságkutató Zrt. által az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti és fogyasztói várakozások is minimálisan ugyan, de javultak.
A GKI-Erste konjunktúraindex novemberben mínusz 23,2 pontra változott az októberi mínusz 24 pontról. Az összetett indexen belül az üzleti bizalmi index kismértékben, 0,9 ponttal javult, akárcsak a fogyasztói bizalmi index, amely 0,3 ponttal emelkedett.
Az üzleti bizalmi index csökkenésének megállása a szolgáltató cégeknek köszönhető, ezek várakozása ugyanis több havi markáns csökkenés után a szeptemberi szintre emelkedett vissza. Az ipari bizalmi index minimálisan rosszabb lett, az elmúlt időszaki termelés és a rendelésállományok megítélése - az exportrendeléseké is - romlott, a készleteké és a termelési kilátásoké javult. Az építőipari bizalmi index értéke - az októberi növekedés után - novemberben nem változott.
Az előző három hónap termelési színvonalának megítélése tovább romlott, a rendelésállományok értékelése lényegében nem változott az egy hónappal korábbihoz képest. A kereskedelmi bizalmi index értéke novemberben az előző havi jelentős csökkenésnél kevésbé emelkedett. A rendelésekre vonatkozó várakozások kis mértékben emelkedtek, romló eladási pozíció és jelentősen csökkenő készletszint mellett. A szolgáltató szférában az üzletmenetet ugyan rosszabbnak ítélték a válaszadók, mint októberben, de az emelkedő forgalmi várakozások felülmúlták azt.
A foglalkoztatási szándék az iparban és a szolgáltatók körében kissé javult, az építőiparban nem változott, a kereskedelemben romlott. Enyhült a lakosság munkanélküliségtől való félelme. Az áremelési szándék minden ágazatban erősödött. Az építőiparban azonban ez csak a deflációs várakozások enyhülését jelentette, mivel továbbra is az árcsökkenést előre vetítők vannak jelentős többségben. A kereskedelmi cégek körében egy hónap alatt nemcsak az áremelést tervezők aránya nőtt jelentősen, hanem az árnövelés átlagos mértéke is. Erősödött a háztartások inflációs várakozása is.
A magyar gazdaság várható helyzetének megítélése az iparban és a szolgáltatók körében javult, az építőiparban és főleg a kereskedelemben romlott, s e tekintetben pesszimistább lett a lakosság is.
A GKI fogyasztói bizalmi index értéke az egy éve tartó szinte folyamatos csökkenést követően novemberben stagnált. A lakosság saját pénzügyi helyzetének következő egy évét rosszabbnak ítéli meg, mint egy hónappal ezelőtt, a következő évben várható megtakarítási képesség megítélése viszont nem változott. Ugyanakkor a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlását az előző havinál valószínűbbnek tartották novemberben az emberek.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









