Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Nyereséggel zárta az első negyedévet a Chrysler
Első alkalommal számolt be negyedéves nyereségről a Chrysler Group LLC, amióta közel két éve állami támogatással kikerült a csődeljárás alól és az olasz Fiat SpA vette át az irányítását.
A Chrysler 116 millió dollár nyereséget ért el az első negyedévben, szemben a 2010 első negyedévi 197 millió dolláros veszteséggel. Üzleti eredménye 477 millió dollár lett a tavalyi 143 millió után. Értékesítési árbevétele 35 százalékkal 13,1 milliárd dollárra szökött fel 16 megújult modellje, közöttük a Jeep Grand Cherokee és a Chrysler 300 iránt jelentkező élénk keresletnek köszönhetően.
Eladásait 18 százalékkal 394 ezerre növelte az első negyedévben a Chrysler a 2010 első negyedévihez képest. Tavaly összesen 1,52 millió autót adott el a Chrysler.
A tavalyi évet a Chrysler 652 millió dollár veszteséggel zárta, a negyedik negyedévet pedig 199 millió dollár veszteséggel.
A Chrysler utoljára 2007-ben zárt nyereséggel egy negyedévet, azt követően, hogy a Daimler AG eladta a Cerberus Capital Management magánbefektető társaságnak. Mivel azonban az új tulajdonos elhanyagolta fejlesztési beruházásokat, a Chrysler 2008 végére kifutott a pénzből, csődeljárás alá került, amiből 10 milliárd dolláros állami támogatással jutott ki 2009 júniusában, de már az olasz Fiat vezére, Sergio Marchionne irányítása alatt.
A Chrysler 3,5 milliárd dollár hatéves elsőbbségi biztosított kötvény és összesen 2,5 milliárd dollár nyolc- és tízéves elsőbbségi biztosított kötvény kibocsátásával és bankkölcsönnel kívánja törleszteni az amerikai és kanadai kormánnyal szemben még fennálló 7,5 milliárd dolláros tartozását. A kölcsönkamatok törlesztése tavaly 1,2 milliárd dollárjába került a Chryslernek.
Az állami támogatás visszafizetése megnyitja az utat a Fiat előtt a Chrysler többségi részesedésének megvásárlásához. A Fiat jövőre vissza kívánja vezetni a Chrysler részvényeit a tőzsdére.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









