A rugalmasan működő, kisebb internetes cégek nyerhettek válságon, a főként vállalati ügyfeleket kiszolgáló ACE Telecom Kft. az elmúlt öt évben átlagosan 20 százalékkal növelte árbevételét, tavaly például 25 százalékkal, s folyamatosan nyereséges.
hirdetés
Az 1997-ben négy magyar magánszemély által alapított, negyven fős cég ügyvezető igazgatója, Strelisky Ádám hétfőn sajtótájékoztatón elmondta, mivel a cégek már a válság előtt is előfizették az internetet, a krízis kitörése után azt keresték, hol kapnak az előzőhöz hasonlóan jó, de olcsóbb szolgáltatást. A kisebb, rugalmasan működő szolgáltatók ezen nyertek, így az ACE is, amelynek tavaly 426 millió forint volt, az idén pedig 500 millió forint fölött lesz az árbevétele.
A saját, független hálózat kialakításán dolgozó társaság folyamatosan nyereséges, ám ez évente mindössze az árbevétel 5 százalékát teszi ki, mivel a cég a bevétel 25-30 százalékát fejlesztésre, optikai vezeték és más megoldások kiépítésére költi.
A 2.500 vállalati és 800 lakossági ügyfelet kiszolgáló ACE fő szolgáltatási területe a főváros, illetve a Budapest környéki települések. Az ügyvezető azt várja, hogy a következő egy évben a céges ügyfeleik száma megközelíti, eléri 3 ezret. Egy éve 2.200 vállalati ügyfele volt a társaságnak.
Az ACE a fejlesztésekhez külső tőkét nem kíván bevonni, mivel elég készpénztartalékkal rendelkezik.
A keddi sajtótájékoztatón bemutatták azt az informatika rendszert, amit a budapesti Sziget Fesztiválon 300.000 főre fejlesztett ki, illetve telepített a cég. A 6 ezer méter optikai kábellel működő hálózat vezetékes és vezeték nélküli internetet nyújt, illetve a fesztivál háttér informatikáját működteti, így például a beléptető és biztonsági rendszert, illetve egy 100 géppel felszerelt internetes sátort is kiszolgál.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.