Nyitrai: versenyhátrányt okoz a digitális marketing hiánya


A kis- és közepes vállalatok (kkv) versenyhátránya sokszor abból adódik, hogy nem megfelelő a digitális marketingjük - mondta Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Az államtitkár a "Neten a cégem" internetes rendezvényen elmondta, arra biztat minden vállalkozást, hogy jelenjen meg a világhálón, mert ez versenyelőnnyel is jár.

Hozzátette, a kormány legfontosabb célkitűzése az, hogy nőjön a munkahelyek száma, s ebben jelentős szerepet szán a kkv-nak is. Ezért vezette be a legalacsonyabb társasági és személyi jövedelem adót.

Elmondta, a kormány azért hozza helyzetbe a kis- és közepes cégeket, mert ezek munkahelyeket teremtenek, ami az ország felemelkedését szolgálja.

Az államtitkár kifejtette, a 2010-2014-re vonatkozó digitális cselekvési terv kulcsszava a versenyképesség. A terv végrehajtásakor növelik az állampolgárok esélyegyenlőségét és jólétét, a vállalkozások innovációs képességét, olcsóbb és kisebb, illetve a bürokrácia szempontjából egyszerűbben működő államot hoznak létre.

A "Neten a cégem" akciót elindító Budapest Bankról, Google Magyarországról és a HonlapABC-ről elmondta, örül annak, hogy vannak Magyarországon olyan cégek, amelyek összefognak, s ingyen, illetve kedvezményesen támogatják a vállalkozásokat abban, hogy megjelenjenek az interneten.

Fontosnak nevezte azt az elvet, hogy a támogatók "nem halat, hanem hálót adnak" a kkv-k kezébe, amelyek így elindulhatnak az internet irányába. Az államtitkár más cégeket is biztatott az akcióhoz való csatlakozásra.

Az akciót kezdeményező cégek a program során például ingyen készítenek a jelentkező társaságoknak honlapot, s nyújtanak részben ingyen, részben kedvezményesen internetes banki szolgáltatást, illetve adnak pénzügyi tanácsokat, valamint egy ingyenes internetes hirdetési lehetőséget. A szervezők azt várják, hogy még az idén 25.000 vállalkozás nyit a digitális jelenlét felé, hoz létre honlapot, és alapozza meg jövőbeni sikereit az online eszközök segítségével.

A sajtótájékoztatón bemutatták az Ipsos kutatást, ami szerint a kkv-k 55 százalékának nincs semmilyen online megjelenése, s ezek kétharmada soha nem is gondolkodott az internetre kerülésen.

Az úgynevezett offline cégek 91 százalékának semmilyen reklámbüdzséje nincs, s kétharmaduk nem tudja mennyibe kerül egy honlap. Ugyanakkor többségük azzal indokolja az internettől való távolmaradást, hogy nincs rá pénze és szüksége a cégnek, illetve a megjelenés nem járna gazdasági előnnyel.

Carat Boutique Hotel
Carat Boutique Hotel

Rendezvény helyszínt keres? A Carat Boutique Hotel konferencia termei és étterme lehetőséget ad számtalan rendezvény típus lebonyolításához 80 főig.

További információ

Arra a kérdésre, hogy ingyen és egyszerűen létre hozna-e a cég egy honlapot, 55 százalékuk igennel válaszolt, mert a világhálón való megjelenéstől nagyobb forgalmat és költségcsökkentést remélnek.

Az Ipsos kutatása kimutatta azt is, hogy az interneten lévő kkv-k 72 százaléka csak bemutatkozásra használja honlapját, s csak 22 százalékuk értékesít a világhálón.

Az eseményen elhangzott, a kkv-k megjelenése azért is fontos lenne a neten, mert a felmérések szerint a magyar lakosság 62 százaléka internetezik, átlagosan heti 15 órát.

Az akcióhoz a www.netenacegem.hu oldalon lehet csatlakozni.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.