Nyolc biztosítót bírságolt meg a PSZÁF


A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyolc biztosítóval szemben tett ma közzé határozatokat a 2010. október 30-án megjelentetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifák kapcsán. Két biztosítónak bírságot kell fizetnie, hét piaci szereplőnek pedig újból közzé is kell tennie díjtarifájának egyes elemeit november 13-án, a díjhirdetésnél igénybe vett két országos napilapban.

A Felügyelet 1-1 millió forint fogyasztóvédelmi bírság megfizetésére kötelezte az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-t és az Astra S. A. Biztosító Magyarországi Fióktelepét. Az Allianz október 30-án díjhirdetése első oldalának „hibás közlése” miatt a közzétételnél igénybe vett két országos napilap utolsó oldalán – eredeti díjhirdetésétől elkülönülve – javítottan tette közzé tarifáinak egy részét, ugyanazon lapszámokban.

A kgfb-rendszer működését meghatározó törvényt sérti, ha a biztosító tartalmi hibát követ el a hirdetmény közlésével, s helyesbítő hirdetményt kell közzétennie. A díjhirdetés alapvető célja ugyanis, hogy az egymás tarifáit nem ismerő piaci szereplők azonos időpontban és helyen, teljes körűen tegyék közzé ajánlataikat. Az Allianz a helyesbítésre szoruló hirdetményével a fogyasztók számára nem mutatott egyértelműen áttekinthető, valós képet az általa nyújtandó kgfb-díjtarifákról. A Felügyelet ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a társaság 2010. október 29-ei levelében tájékoztatta a Felügyeletet arról, hogy a hibás díjtarifa hirdetményével kapcsolatban helyesbítő közlemény megjelentetése iránt haladéktalanul intézkedett.

Az Astra díjhirdetésének több táblázata szintén hibásan jelent meg, amelyeket e biztosító is az érintett napilapok utolsó oldalán – ugyancsak a biztosítói kgfb-díjtarifákat összegző mellékleten kívül, saját díjtarifáitól elkülönülten – tett közzé javítva. E biztosító sem hívta fel azonban a figyelmet eredeti, hibás díjtarifájában, hogy az nem alkalmas a díj meghatározására. Az Astra emellett „kárelőzmény” táblázatainál nem határozta meg hirdetményében, hogy mely időszakban bekövetkezett károk esetén kell alkalmaznia a fogyasztóknak a díjszorzót. A biztosító nem tette közzé a 2010. évre vonatkozó kgfb-tarifáit sem, noha a törvény szerint ez is kötelezettsége lett volna.

Kötelező és Casco (X)

Kötelező Bonus fokozatát Cascojába is beszámítjuk!
Cascojából most 1 hónapnyit megspórolhat

Az Aegon Biztosító Zrt. díjhirdetményben olyan, a korábbi években érvényesített díjkorrekciós tényezőket jelölt meg partnerkedvezményének feltételéül, amelyek nem voltak egyértelműen megítélhetők a fogyasztóknak, illetve nem tette közzé a 2011. január 1. előtti kockázatviselési kezdetű szerződések bonus-malus osztályba sorolásához alkalmazandó táblát.

A Generali-Providencia Biztosító Zrt. és a Genertel Biztosító Zrt. hirdetményeikben nem állapított meg alapdíj kategóriát a 180 kW feletti személygépkocsikra, illetve alapdíjtábláikban nem határozták meg pontosan a „természetes személy” és a „cég” fogalmát.

Az Union Biztosító Zrt. díjtarifája a díj számításának módját (képletét) nem tartalmazta, ami – különösen a „Kiegészítő Bónusz Őrző biztosításhoz” kapcsolódó díjkedvezmény esetében – elbizonytalaníthatja tényleges díjuk mértékét illetően az átlagos ügyfeleket.

Az Uniqa Biztosító Zrt. partnerkedvezménye nem volt egyértelműen értelmezhető az érintett partner cégcsoportoknál alkalmazásban álló jármű-üzembentartók számára, illetve egy másik kedvezmény esetében rejtett módon (a kedvezmény címében meg nem jelenítve) volt kiolvasható csak, hogy az korábbi egészségpénztári tagokra is vonatkozik.

A Wabard Biztosító Zrt. egyik hirdetményi feltétele pedig nem felelt meg a törvény által meghatározott gépjármű-flotta fogalmának.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.