Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Nyolcszázalékos munkanélküliség az első negyedévben
Az év első három hónapjában 8 százalék volt a munkanélküliség szintje, ez fél százalékkal magasabb az egy évvel ezelőtti értéknél - közölte ma a KSH.
Január és március között összesen 3 millió 844 ezer embert foglalkoztattak, a regisztrált munkanélküliek száma pedig 333 ezer volt. A vizsgált időszakban a munkavállalási korúaknak 63,6 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon, a 15-64 éves népességnek pedig 61 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon.
A foglalkoztatottak száma 61 ezerrel volt kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában, a nemzetközi összehasonlításban mért foglalkoztatottsági arány pedig 0,8 százalékkal maradt el 2007 első negyedévétől.
A munkanélküliek 18,3 százaléka a 15-24 éves korosztályból került ki, ők egyébként is alacsony arányban szerepelnek a munkaerőpiacon. A munkanélküliség átagos időtartama az első negyedévben 16,4 hónap volt, az állástalanok 45,4 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









