OMV cáfolatok


A pénteki Mol-OMV médiacsata újabb elemeként az osztrák vállalat három pontból álló cáfolatot adott közre, amelyet az mfor.hu változatlan formában közöl.

  1. Az ellenséges közeledésről: a MOL igyekszik úgy beállítani, hogy az OMV egyesülési szándékairól nem tudott.  Ezzel szemben az OMV több ízben kijelentette, hogy a két cég évekig tárgyalt az együttműködés formáiról. Ezt a MOL sem cáfolta. Az OMV Szándéknyilatkozata pedig emlékeztetett arra, hogy két vezető 2007. június 15-én, tehát a június 25-én bejelentett részvényvásárlást megelőzően találkozott. Érdemes leellenőrizni, hogy a MOL mikor is fogott sajátrészvény vásárlásba, majd mindenki maga döntheti el, hogy akkor valójában a program milyen célt is szolgált/szolgál.
  2. Iparági konszolidáció: a MOL szerint ennek vége. Akkor mi végre vette meg a Slovanaftot, az olasz IES-t és törekszik az INA megszerzésére?  Vajon akkor a Gazprom miért vette meg a szerb olajvállalalatot? Az iparági konszolidáció nagyon is valós és az országhatáraink körül minden irányból történik. Nem akkor zárul le, amikor a MOL ezt kijelenti. Ugyanígy igaz ez az OMV kezdeményezésére, amiről a MOL már több ízben kijelentette, hogy vége, de minden alkalommal kiderült, hogy ennek semmi köze a valósághoz.   
  3. A közgyűlésről: Hernádi szerint az OMV ott kezdeményezhette volna az "átvételt" megfelelő részvényesi többséggel.  Ad 1) Ehhez képest az OMV mindig kombinációról beszélt, máig nyitva hagyva az ajtót a tárgyalásos megoldásra. Ad 2) álságos dolog lehetőségről beszélni, amíg a MOL Alapszabálya az állami B sorozatú részvénnyel biztosított 10%-os szavazati korlátot tartalmazza.  E korlát mellett és a MOL baráti részvényparkoltató intézményeivel szemben nyilván minden Hernádi által "átvételi" kísérletnek aposztrofált kezdeményezés bukásra lenne ítélve.  Tegyük hozzá, egyelőre.  Az ilyen kijelentések csak az ügyben alulinformáltak félinformálására alkalmasak. Alább néhány korábbi MOL idézet a 10%-os szavazati korlát kapcsán. Azóta az is kiderült, hogy a szavazati korlátot állami kezdeményezésre és a többségi állami tulajdonos szavazata nyomán emelték be az Alapszabályba, szemben a MOL által korábban állítottakkal. Íme:
  • Kossuth Rádió - 2007.09.18 - Hernádi Zsolt (elnök, MOL) Az uniós követelmények csak az aranyrészvény eltörlésére vonatkoztak, a 10 százalékos korlátot viszont a részvényesek maguk szavazták meg. Szerintem ez nem rossz megoldás egy ilyen típusú vállalatnál, de hozzáteszem, hogy ez 1995-ben, az első részvénykibocsátás előtt került be az alapszabályba, nem pedig mostanában, sunyi módon. 
  • MTV - Este - 2007.09.25 - Varró László (vezető közgazdász, MOL) Azok az alapszabály módosítások, amiket az ÖMV kér, ezeket már ma megtehetik azt, hogy javasolják a közgyűlésnek ezeket a módosításokat és ha a többi MOL részvényes támogatja őket, akkor elfogják fogadni a javaslatukat. Ez a 10%-os szavazati korlát, ez a privatizáció után került megszavazásra, már a MOL magánrészvényesei által, tehát ez nem egy állami akció eredménye volt. Ezt a MOL részvényesek sajátmaguk rakták bele a MOL alapszabályába. Egyébként jogilag nem is lenne lehetséges, az hogy a menedzsment ezt megváltoztassa. Tehát az alapszabály módosítására a részvényeseknek van lehetőségük, nem pedig a MOL menedzsmentnek. A 10%-os korlátnak egyébként, ami gyakorlatilag minden komoly nemzetközi nagyvállalata alapszabályban van ilyen fokú kitétel. A kisrészvényesek védelme az oka, ez azt próbálja megakadályozni, hogy egy nagy részvényes nem tudjon a befolyásával visszaélve megkárosítani a kisrészvényeket. Tehát ez a dolog a standard nemzetközi gyakorlat része, ezért is támogatták a MOL részvényesek eddig minden közgyűlésen.
  • Inforadio.hu - 2007.08.21 -Hernádi Zsolt (elnök, MOL) Míg néhány évvel ezelőtt magam is azt gondoltam, hogy a részvényesek szavazati jogát korlátozó alapszabályi rendelkezést esetleg meg kellene szüntetni, a jelenlegi helyzetben nagyon is jó, hogy ez létezik. (Financial Times)



Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.