Obama csökkentené a társasági adót


A társasági adókulcs 35-ről 28 százalékra való csökkentését javasolta szerdán ismertetett tervezetében Barack Obama amerikai elnök.

A Timothy Geithner pénzügyminiszter által ismertetett társasági adóreform-elképzelések ugyanakkor az adóbevételek növelésével számolnak, mert megszüntetnék számos - egyebek között az energetikai vállalatoknak nyújtott - adókedvezményt. Ez utóbbi tervezett intézkedés az eddig kivételezett nagyvállalatok részéről várhatóan erős ellenállást és intenzív lobbi-tevékenységet fog kiváltani.
Geithner először a jövő héten találkozik majd a kongresszus tagjaival, hogy egyeztessen a társasági adó reformjáról, amely egyebek mellett megvonná az adópolitikai ösztönzést a termelést és a kutatást külföldre telepítő vállalatoktól, a hazai ipart viszont kedvezményekben részesítené. A tervezet minimumadót vetne ki az amerikai társaságoknak az alacsony adóztatású országokban szerzett profitjára is.
A reform bezárná azt a kiskaput is, amelyet kihasználva a nagyobb befektetők a tőkenyereség után csak 15 százalék adót fizetnek, a legnagyobb jövedelmeket terhelő 35 százalékos adókulcs helyett. Lapelemzések szerint az előterjesztett adóreformot a választási évben az elnök aligha tudja majd keresztülvinni, de annak részletei kiemelt figyelmet kapnak majd a kampányháború során. Szakértők szerint a legüdvösebb a társasági és a személyi jövedelemadó-rendszer együttes reformja lenne, de ez aligha történhet meg azelőtt, hogy kiderülne, ki lesz a Fehér Ház lakója a következő négy évben és hogy milyen lesz a szövetségi törvényhozás összetétele.

Az amerikai lapok szerint az Egyesült Államoknál egyedül Japánban kell magasabb társasági adót fizetni.
 
MTI 



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.