A hétfői munkakezdés észrevétlenül is akkora fizikai és pszichés teher szervezetünk számára, hogy jelentősen megemelkedik a vérnyomásunk, derül ki egy japán kutatásból. Ezzel magyarázható, hogy hétfőn az átlagosnál többen kapnak agyvérzést és szívrohamot.
hirdetés
A hétfői munkakezdés észrevétlenül is akkora fizikai és pszichés teher a szervezetünk számára, hogy ilyenkor jelentősen megemelkedik a vérnyomásunk, derül ki a egy japán kutatásból. Egyes
szakértők szerint ezzel magyarázható, hogy hétfőn az átlagosnál többen kapnak agyvérzést és szívrohamot.
A szívbetegségek Nagy-Britanniában is sok áldozatot szednek. Évente 270 ezren kapnak szívrohamot, és minden harmadik beteg bele is hal, mielőtt kórházba érnének vele. A szigetországban minden
ötödik (Magyarországon körülbelül minden harmadik) ember küzd magas vérnyomással, és a statisztikák szerint 20 százalékkal több szívroham történik hétfőn, mint a hét többi napján.
Vannak, akiknél a magas vérnyomás csökkentéséhez elég az életmódváltás: az egészségesebb étkezés vagy több testmozgás. Több százezren vannak viszont azok, akik csak gyógyszerek szedésével tudják
kontrollálni a kóros hipertóniát. A vérnyomás folyamatos mérése pedig legtöbbeknek nehézséget okoz, hiszen az értékek napról napra, sőt, napszakon belül is váltakoznak.
[ajanlo=90][igazitas=left/]A Tokiói Női Orvosi Egyetem kutatócsoportja 175 férfi és nő testére erősített hordozható vérnyomásmérő készülékeket, amelyek egy héten keresztül rögzítették az
adatokat. A kutatók arra akartak választ találni, hogyan ingadozik az emberek vérnyomása a hét folyamán. A kapott adatok elemzése rámutatott, hogy a hétfőn reggel munkába indulók körében
jelentősen megugrottak a vérnyomásértékek. Azok a kísérleti alanyok, akik nyugodtan alhattak tovább, nem mutattak hasonló eredményt, így a kutatók szerint a munkakezdéshez kapcsolódó stressz
okozta a jelentős vérnyomás-növekedést.
A legtöbb embert a hétvégén nem terheli a munkájához kapcsolódó fizikai és mentális nyomás, ezért okoz szervezetüknek megrázkódtatást a szabadidős tevékenységekről a munkára való hétfő reggeli
átállás, mondta el Murakami Shuogo professzor, a kutatás vezetője. "Szembetűnő volt, hogy a hétfői értékek a legmagasabbak" - hangsúlyozta.
Keith Fox, az Edinburgh-i klinika szív- és érrendszeri betegségekkel foglalkozó kutatója szerint az is elképzelhető, hogy a természetes emberi bioritmus része a vérnyomás hétfő reggeli tetőzése,
ezért az egészséges embereket nem fenyegeti. Ha viszont valaki szív- és érrendszeri panaszokkal küzd, akkor lehet, hogy ez már elég egy infarktushoz.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.