Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Ólomszennyezett arcpakolást talált a fogyasztóvédelmi hatóság
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) 90 kereskedelmi egységben vizsgálta az arc- és testpakolások címkézését, valamint összetételét, és ennek során egy ólomszennyezett terméket is talált - közölte a hatóság.
Az NFH a közleményben ugyan nem nevesíti a szennyezett terméket, de felhívja a figyelmet: az ólom tudtunkon kívül akár a régi csővezetékeken átfolyó vízből, de bizonyos termékek használatával is a szervezetbe kerülhet, például hajkezelő készítmények, iszappakolás vagy ajakrúzs révén.
Szervezetünk megóvása érdekében célszerű odafigyelni, hogy ezen termékeket milyen rendszerességgel használjuk - hangsúlyozza az NFH.
NGM: a fogyasztók érdekében módosult a fogyasztóvédelmi törvény
PSZÁF: kockázatos lehet a devizahitelek átváltása forinthitellé
Módosul a fogyasztóvédelmi törvény
A termőföldtől az asztalig ellenőrzik az élelmiszereket
Fogyasztóvédők: minden harmadik pamutnak jelzett termék műszálból készült
Elégedettek a fogyasztóvédők a síelés során viselt egyéni védőeszközökkel
A hatóság a piacon egyre nagyobb választékban megjelenő arc- és testpakolásoknál a termékek címkefeliratát vizsgálta, valamint laboratóriumban ellenőrizte a termékek egészségbiztonsági megfelelőségét. Bár a vizsgálati eredmények alapján a biztonsági követelményeknek mikrobiológiai tisztaság szempontjából valamennyi minta eleget tett, egy esetben a laboratórium ólom tartalmat mutatott ki - olvasható a közleményben.
Az NFH az ellenőrzött kereskedelmi egységek - például áruházláncok, drogériák, kozmetikai termékeket értékesítő szaküzletek, illatszerboltok - csaknem harmadában állapított meg intézkedésre okot adó hiányosságot. Ilyen volt például a nem megfelelő címkézés, az elővigyázatossági előírások és a tárolási körülmények feltüntetésének, valamint a minőségmegőrzési idő feltüntetésének hiánya. Ezenkívül egyes helyeken lejárt szavatosságú arcmaszkokat forgalmaztak.
A laboratóriumi vizsgálatokkal kapcsolatban a közlemény kitér arra is, hogy az ólom és vegyületei kozmetikai termék gyártásához nem használhatók fel, ugyanakkor a kozmetikumokban felhasznált nyersanyagok szennyeződéseként előfordulhat a nehézfém. A szennyeződésként előforduló ólom mennyiségére vonatkozóan biztonsági szempontból érvényes szabályozás jelenleg nem létezik, ezért a hatóságnak jogi eszközökkel eljárni nem áll módjában - hangsúlyozza a hatóság.
A hatóság az ólomszennyezett termékek forgalmazását megtiltani nem tudja, ettől függetlenül felhívják a fogyasztók figyelmét arra, hogy az ólom kis mennyiségben is veszélyes lehet, így nem árt megfontolni bizonyos termékek rendszeres használatát.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







