Opten: egyre több reklámcég alakul


Az idén az első félévben 11 százalékkal több reklámmal foglalkozó cég alakult, mint amennyi felszámolás, végelszámolás vagy törlés révén megszűnt - közölte az Opten céginformációs szolgáltató cég csütörtökön.

Június végéig 300 reklámcég szűnt meg, és 338 új társaság alakult.

A Magyar Reklámszövetség becsléseire hivatkozva az Opten közli, hogy a hirdetési piac 19 százalékkal csökkent 2009-ben, vagyis mind több cég költ el egyre kevesebb pénzt a hazai médiában és a hirdetési felületeken.

A közlemény idézi Csorbai Hajnalkát, az Opten stratégiai igazgatóját, aki úgy vélte: a cégalapítási kedv növekedésének oka az is, hogy a hirdetésszervező az egyik legkeresettebb szakma, ám az ezzel foglalkozókat általában vállalkozóként, szerződéssel foglalkoztatják a kiadók.

Az Opten szerint a reklámipar Budapestre és környékére jellemző ágazat az országos kiadóvállalatok és a média koncentrálódása miatt. Az első félévben a 92 felszámolt reklám cégből 52 közép-magyarországi székhelyű, és az újonnan alakult vállalkozások kétharmada is itt indul útjára.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Mesél a Malév múltjaMesél a Malév múltja

Február 3-án hajnalban, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után nem szálltak fel a Malév repülőgépek. A nemzeti légitársaság története 1946 és 2012 között.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:27 ] Végre leszállt a Malév - olm
" Zsiday Úr! Elmagyarázná nekem, hogy a Malév 2010. év..."
[ 02:11 ] Malév után következik a BKV? - borosspet
" Ender: (...) Vannak olyan dolgok, amelyeket nem érde..."
[ 2012-02-03 ] Vámosi: ha van mód béremelésre, érdemes a SZÉP-kártyát alkalmazni - Sztrogoff
" Sztrogoff: "Ha üzenni akar az mfor.hu szerkesztőségé..."
[ 2012-02-03 ] Pénteken reggel leállt a Malév - banhegyi
" Orbán csontvázára lenne jó most már rátalálni. Na ne..."
[ 2012-02-02 ] Nem elég öreg a rally, hogy megpusztuljon - tözsdebéka
" Hihetetlen,de jan.9.-e körül fordult át pozítív tart..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.