Opten: tavaly 17 százalékkal nőtt a felszámolási eljárások száma


Tavaly 20.300 céggel szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon, ami 16,5 százalékkal több mint egy évvel korábban, és jóval több mint duplája annak, amit a válság előtti utolsó békeévben, 2007-ben jegyeztek fel a statisztikák - közölte az Opten szerdán.

hirdetés

A közlemény idézi Csorbai Hajnalkát, az Opten céginformációs szolgáltató stratégiai igazgatóját, aki elmondta, a válság második hulláma eleve kivéreztetett állapotban találta a magyar kis- és közepes vállalati szektort, s így egymás után "három borzalmas negyedévet zártak a cégbíróságok".

Az Opten szerint jellemző adat, hogy míg az utolsó kilenc hónapban negyedévente átlagosan 5.388 vállalattal szemben indult felszámolási eljárás, addig a korábban messze legrosszabbnak számító 2010-es második negyedévi szám csak 4.653 volt.

Csorbai Hajnalka szerint a magas értékek mellett a tendencia sem kedvező, hiszen az utolsó három negyedéven belül stabil emelkedés figyelhető meg, ami semmi jót nem vetít előre 2012-re.

A szakértő szerint 2012-ben a felszámolások száma a 24 ezret is elérheti.

Az elmúlt év kiugró értéket hozott a végelszámolások tekintetében is, miután az egy évvel korábbi 13.685 ilyen eljárással szemben tavaly már 22.958 végelszámolást, illetve kényszer-végelszámolást indítottak a tulajdonosok és a cégbíróságok - áll a közleményben.

A régebben nem nagyon ismert kényszer-végelszámolás tavaly meghatározó tényezővé lépett elő. Míg 2009-ben a végelszámolások 33, 2010-ben pedig 58 százaléka tartozott ebbe a kategóriába, addig tavaly a végelszámolások 74 százalékát már nem maguk a tulajdonosok, hanem a cégbíróságok indították. A kényszer-végelszámolások megugrása mögött a társasági törvény és a számviteli törvény következetes alkalmazása húzódik meg, a legtöbb eljárás hátterében a mérleg leadásának elmulasztása áll.

Az Opten adatai szerint tavaly az eddig is vesztesnek számító ágazatokban romlott leginkább a csődarány, vagyis a bedőlt cégeknek az ágazatban működő cégekhez viszonyított aránya. Az összes céget tekintve a csődarány 2011-ben 4 százalék volt, ami jelentős növekedés a 2010-es 3,4 százalékhoz képest, de vannak ennél sokkal nagyobb vesztesek is. Az  épület- és egyéb építménykivitelezés területén működő cégeknek tavaly csaknem 10, illetve 8,28 százaléka dőlt be. Az építőipar két szegmense közé ékelődik a biztonsági piac 9,22 százalékos csődaránnyal, majd a ruházati termékek gyártása következik 6,66 százalékkal. Rosszul ment a speciális szakképzést nyújtó intézményeknek is: itt a cégek 6,18 százalékával szemben indult fizetésképtelenségi eljárás.

Régiónként tekintve, az Opten adatai szerint a legnagyobb arányban az Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon mennek tönkre a cégek: a csődátlag mindkét régióban jócskán 5 százalék fölött áll. Ezeket követi csaknem 5 százalékkal Közép-Dunántúl, de átlag fölötti a csődarányt mutat Dél- és Nyugat-Dunántúl is. Átlag alatti - 3,7, illetve 3,1 százalékos - csődarányt csak Dél-Alföldön és Közép-Magyarországon regisztrált az Opten, de az utóbbi, Budapestet és Pest megyét magában foglaló régiónak olyan nagy a súlya a működő cégek között, hogy ez lehúzta az országos átlagot.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.