Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Optimistábbak a cégek választások előtt
Erősödött a vállalkozói szféra és a lakosság gazdasági derűlátása az első negyedévben. Az eredmény nem teljesen váratlan, a négy évvel korábbi felméréskor hasonló optimizmus rajzolódott ki a választások előtt, derül ki az mfor.hu Heti Diagram sorozatának aktuális elemzéséből, melyet az Ecostat készített.
A TOP-100 nagyvállalatok 2006 első negyedévi bizalmi indexe 53,7 százalék, az előző negyedévhez képest majdnem két százalékponttal emelkedett. A hazai multinacionális vállalkozások kiegyensúlyozott és erős optimizmusát a tartósnak ígérkező konjunktúra, az élénk külpiaci forgalom alapozza meg. A fejlődést ösztönző gazdaságpolitikai környezetben a hazai gazdaság lehetőségeit javulónak ítéli a nagyvállalatok egyharmada, változatlannak fele.
Saját kilátásait kedvezőnek és stabilnak értékeli a nagyvállalati szektor 90 százaléka, a pesszimista várakozások aránya az előző negyedévi 15 százalékról átlag 10 százalékra csökkent. A termelésnövelés lehetőségének megítélése mértéktartóbb, márciusban a cégek 47 százaléka jelzett hat hónapon belüli teljesítménybővülést működési területén. Kedvező, hogy a fejlődésben bizakodó vállalkozások fele 5 százaléknál dinamikusabb teljesítménynövekménnyel számol.
Fél éven belül bővülő hazai piacokkal számol a TOP-100 kör egyötöde, változatlansággal 65 százalékuk. Az európai élénkülés felszálló pályájára utal, hogy az export lehetőségek megítélése rendkívül kedvező. Rövidtávon piacai bővülésével számol a nagyvállalatok 25 százalékról 41 százalékra emelkedő aránya, stabil értékesítési lehetőségekben bízik 59 százalékuk.
A szegmensbe tartozó vállalatok több mint a felének likviditása kiegyensúlyozott lesz, a hazai munkaerőpiac kínálati jellegének erősödésével több mint egyharmaduk számol. A kedvező piaci és pénzügyi feltételekre alapozva a szektor beruházási elkötelezettsége magas szinten kiegyensúlyozott. A fejlesztési aktivitást jelző mutató értéke legtöbbször meghaladja a 60 százalékot, az indexek tendenciája fél éve szinte egyenes pályát ír le.
A kis- és középvállalatok első negyedévi konjunktúra indexe 49,5 százalék, három százalékkal magasabb a legutolsó értéknél és gyakorlatilag elérte a pozitív tartomány alsó határát. A szektor erősödő optimizmusát a stabil működési feltételek, a növekvő támogatási források és a választási kampányban több oldalról elhangzó, adóreformmal kapcsolatos ígéretek táplálják. 2006 második és harmadik negyedévére a hazai vállalatok mind a nemzetgazdaság, mind a saját vállalkozásuk helyzetét derűlátóan értékelik. Makrogazdasági szinten javuló feltételeket vár a cégek 37-ről 40 százalékra bővülő köre.
Saját lehetőségeik megítélése is kedvező, pozitív várakozás jellemzi egyharmadukat, a borúlátó prognózisok aránya három hónap alatt 28 százalékról 23 százalékra csökkent. A hazai vállalatok kétharmada a belföldi értékesítés fél éven belüli változatlanságával, illetve szűkülésével számol. A fizetőképes kereslet bővülése a KKV-k 33 százaléka számára jelentheti hazai piacai kiterjesztését.
A külföldi piacok felvevőképességének fennmaradását valószínűsíti a cégek háromnegyede, javuló értékesítési lehetőségekben bízik egyötödük. Idén a cégek átlag kétharmada szerint pénzügyi helyzetében érdemi változás nem várható, javuló likviditásban bízik 15 százalékuk. A piaci kihívások erősödése és a fejlesztési források bővülése miatt a szektor beruházási aktivitása stabil, átlagosan 42 százalékos, megegyezik az előző negyedévi mutató értékével.
Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







