Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Orbán Viktor: az idén nincs mozgástér a bankadóban
Orbán Viktor miniszterelnök a bankadó erre az évre tervezett részével kapcsolatban semmilyen változtatási lehetőséget nem lát, szerinte ez kiderül a benyújtott törvényjavaslatból is.
Az áfa-visszatérítés meghosszabbítása rontja a cégek likviditását
Már változtatnak: idén 400 forintra csökkentenék a telefonadót
Európában is jöhet a tranzakciós adó
Gyuris: az EU-átlag 50-szeresét fizethetik a magyar bankok
Csizmadia: a tranzakciós adó széles alapot terhel
Handelsblatt: lázad a magyar telekomszektor
A Csányi Sándorral, az OTP elnök-vezérigazgatójával közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón a kormányfő jelezte, hogy a jövő évben már valamivel több lesz, 2012-ben pedig nagy lesz a mozgástér, hiszen akkor már ki akarják vezetni a bankadót.
A bankadó 2011-es szabályait a jövő évre vonatkozó költségvetési törvényben kell, valamikor november táján tisztázni a miniszterelnök szerint, újabb tárgyalások eredményeként. Hangsúlyozta: a bankadóra a magyar költségvetés és gazdaság "sanyarú helyzete" miatt van szükség, de bevezetése átmeneti, időben korlátozott intézkedés. A kivezetés módja, ütemezése tárgyalások kérdése lehet, erről 2011 őszén, a 2012-es költségvetés készítésének keretében fognak megállapodni.
A költségvetés idei hiányának alakulásával kapcsolatban a miniszterelnök jelezte, hogy a Költségvetési Tanácsnál pozitívabban látja a helyzetet a kormány, ugyanakkor két bizonytalansági tényezőt lát. Az egyik a átadás-átvétel végleges szaldója, amely várhatóan augusztusban derül ki, a másik pedig az árvíz, az újjáépítés, a károk mértéke, ami nagyon komoly tétel.
PSZÁF: nőtt a kockázat, de stabil a magyar pénzügyi szektor
Banki feketelista: a devizahitelesek panaszkodtak a legtöbbet
Érdekes adatokat produkáltak idén a magyar bankok
Gyuris: az EU-átlag 50-szeresét fizethetik a magyar bankok
170 fős leépítés jelentett be az MKB
2400 milliárd van a "párnacihában", pedig a gazdaságot szolgálhatná
A második akciótervet szeptemberben már a végleges átadás-átvételi összegzés birtokában tárhatja elő. Az árvízi kiadásokról azt mondta: a vigasztalanul nehéz helyzetben lévő embereken segíteni kell, ami a költségvetés kiadási oldalán elkerülhetlenül megjelenik. A teher csökkentése érdekében tárgyal a kormány a biztosítókkal és az EU-val. Hozzátette: a második akcióterv bejelentése előtt már nagyságrendileg korrekt számokat lehet mondani.
Csányi Sándor kifejtette: nem örül ugyan a bankadónak, de az OTP jövedelmezősége elbírja a különadót, és hitelezési aktivitását sem kell emiatt visszafognia a következő években.
Leszögezte azt is: kizártnak tartja, hogy a jelenlegi helyzetben a bankok az ügyfelekre hárítsák a bankadó terheit.
Mivel nem tartózkodott Magyarországon a bankadó bejelentésekor, "kimaradt az első sokkból és az egyeztetési folyamatból, így nem volt részese egy sikertelen folyamatnak" - mondta az OTP elnök-vezérigazgatója. A 29 pontos akciótervben a bankvezér sok pozitív intézkedést lát, közöttük "elszomorítónak" csak a bankadót találta.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy azok a bankok, amelyek a bankadó miatt tőkepótlásra szorulnak lehet, hogy más utat választanak és a mérlegfőösszeg csökkentése mellett döntenek. Ez pedig a hitelezési aktivitás visszaesésével, a vállalkozások, a lakosság finanszírozásának visszaesésével, ezzel a GDP csökkenésével járhat. Remélte, hogy "ezt a hatásvizsgálatot elvégezte a kormány és ennek alapján hozta meg a döntését".
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









