Orbán: Budapest lehetne a magyar gazdaság motorja


"A fővárosok a világon szinte mindenhol a nemzetgazdaságok motorjai, Budapest is ilyen motorja lehetne a magyar gazdaságnak. Ehhez azonban szemléletváltozásra és egy önálló fővárosi gazdaságpolitikára lenne szükség, melyet a vállalkozóknak és a politikusoknak közösen kéne kidolgozni" - mondta el a Fidesz miniszterelnök-jelöltje a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) alapításának 160. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat megnyitóján. Mfor.hu-tudósítás.

Orbán Viktor szerint jelenleg a politikai spekuláció uralja Budapestet, ez vezetett például oda, hogy a főváros vezetése a BKV-t manipulálta, és a közlekedési vállalat oda jutott, ahol most tart. A Fidesz elnöke szerint új alapokra kell helyezni a főváros gazdaságpolitikáját, újra a város adottságaira kell építeni, és akkor a közép-európai régió egyik pillére lehet Budapest és környéke.

Nem elzavarni kell a vállalkozókat

"Jelenleg keressük annak formáját, hogy tud a leghatékonyabban együttműködni a politikai vezetés a gazdasági szereplőkkel közös célok érdekében. Ma az a legnagyobb probléma, hogy nem találták meg annak módját, hogy meglévő tudás beépüljön a kormány gazdaságpolitikájába" - hangsúlyozta Orbán Viktor a BKIK keddi rendezvényén.

A politikus szerint egy merőben új gazdaságpolitikára van szükség, a választások után le szeretnék zárni a politika és a gazdaság rossz viszányának ciklusát. "Ma az állam potenciális bűnözőkként tekint a vállalkozókra, ez pedig gyenge vállalkozókhoz, gyenge gazdasághoz és gyenge államhoz vezet" - véli Orbán.

A legnagyobb ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje felidézte Gyurcsány Ferenc híres "El lehet menni..." kezdetű mondatát, mely szerinte a vállalkozók teljes félreértéséről tanúskodik. Szerinte ugyanis nem elzavarni kell a vállalkozókat Magyarországról, hanem haza kell csábítani őket, hogy itthon találják meg számításukat.

"A magyar gazdaság fő kérdései ma nem szakpolitikai kérdések. Szakpolitikai tudással tele van a padlás. A kamarán belül is működik jónéhány olyan munkacsoport, melyeknek eredményeire az új kormány majd építeni szeretne" - emelte ki Orbán előadásában.

Önálló budapesti gazdaságpolitika kell

"Magyarországnak erős Budapestre van szüksége, ma azonban Budapest gyenge, mert a vezetése is gyenge. Ma a fővárosban nincs kohéziós erő, ami a városban meglévő erőforrásokat, adottságokat és képességeket összeszervezze közös cél érdekében. Nincs jövőkép és koncepció, így hiába vannak tehetséges emberek" - hangsúlyozta a Fidesz vezetője.

Orbán kiemelte, hogy máshol a fővárosok környékén erős gazdasági régiók alakulnak ki, melyek egy-egy nemzetgazdaság húzóerői. Szerinte ilyen motorja lehetne Budapest is a magyar gazdaságnak. Emellett a változó világban előbb-utóbb elkerülhetetlenné vállik egy közép-európai gazdasági régió létrehozása, melynek pillére Prága és Varsó mellett a magyar főváros és környéke lehetne.

Orbán Viktor kiemelte: Budapestnek önálló gazdaságpolitikára van szüksége, mely a város értékeire és adottságaira épít. Egy ilyen saját gazdaságpolitika pedig csak a politikusok és a vállalkozók összefogásával jöhet létre, tehát a vállalkozókat be kell vonni a kormányzati politika alakításába.

Ma a politikai spekuláció uralja a fővárost

"Kínos arról beszélni, ami a fővárosunkban történik, de beszélni kell róla, mert csak így tudjuk orvosolni" - utalt a Fidesz vezetője a BKV körüli botrányokra. Orbán szerint Budapestet eluralta a politikai spekuláció az utóbbi években, ennek köszönhető, hogy a fővárosi közlekedési vállalat jelenleg ilyen rossz helyzetben van.

"A közlekedés mindenhol a város egyik fő erőforrása, azonban ezt Budapest vezetése nem így értelmezte, hanem manipulációs célokra használta a BKV-t. Emellett a jelenlegi városvezetés a főváros más adottságait is elhanyagolta, így lett mára az egykori fürdővárosból lassan az üres irodaházak városa" - vázolta fel a politikus.

Orbán Viktor szerint Budapestnek nem egy pénzkapitalizmusra épülő gazdaságpolitikára, hanem egy termelésre, munakhelyteremtésre koncentráló gazdaságpolitikára van szüksége, ugyanis egyedül a termeléssel jön létre valós érték, a spekuláció esetében mindig valaki rosszul jár.

"A spekuláció nem új dolog, csak régen lopásnak vagy csalásnak hívták és büntették, az utóbbi években azonban tisztelni kezdték" - véli Orbán.

Beke Károly

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.