Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Orbán: Magyarország nem adja fel önálló adópolitikáját
Az eurózóna kormányközi megállapodásához való csatlakozással kapcsolatban ami biztos, hogy Magyarország nem kíván csatlakozni semmilyen megállapodáshoz, amely adóharmonizációs lépéseket tartalmaz, vagyis a kormány nem hajlandó feladni az önálló magyar adópolitikának a gazdaságot versenyképessé tevő intézkedéseit - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután hivatalos látogatáson fogadta Petr Necas cseh kormányfőt.
A magyar miniszterelnök leszögezte: Magyarország számára bár nem "mi okoztuk az eurózóna válságát, de fontos, hogy az eurózóna ezt minél hamarabb leküzdje azt, és mi megoldani sem tudjuk ezt a válságot, de akadályokat sem kívánunk gördíteni az elé, hogy az eurózóna tagállamai megoldják a nehéz, nyitott kérdéseket." Orbán Viktor óriási vállalkozásnak nevezte a közös pénz mögé közös költségvetési politika felépítését, amelyhez Magyarország nevében sok sikert kívánt.
Az áfa-visszatérítés meghosszabbítása rontja a cégek likviditását
Már változtatnak: idén 400 forintra csökkentenék a telefonadót
Európában is jöhet a tranzakciós adó
Gyuris: az EU-átlag 50-szeresét fizethetik a magyar bankok
Csizmadia: a tranzakciós adó széles alapot terhel
Handelsblatt: lázad a magyar telekomszektor
A kormányközi megállapodással kapcsolatban hozzátette: Magyarország a költségvetési fegyelem és kiszámítható gazdaság szempontjából az egyik legjobb az Európai Unióban, mivel külső kényszer nélkül is betartja a pénzügyi ésszerűség szabályait. Éppen ezért Magyarországnak garanciát és biztosítékot nem jelentene egy erős európai költségvetési fegyelem, mert saját érdekünkben még ennél is nagyobb fegyelmet tartunk a pénzügyeinkben - jelentette ki Orbán Viktor.
A kormányfő szavai szerint "itt most nem a magyar pálinka tüzességére, hanem a cseh sör hűvösségére van szükségünk" a kormányközi megállapodással kapcsolatban, ezért Magyarország semmilyen nyomást nem fogad el és a parlament addig nem hoz döntést, amíg minden részlete nem lesz ismert a megállapodásnak. A dokumentum ugyanis Orbán Viktor szerint eldönti Közép-Európa és az EU sorsát a következő 2-3 évtizedre.
Orbán Viktor közölte: Csehország egy baráti ország, amely Magyarország előtt jár például a gazdasági versenyképesség, az államadósság kezelése, a költségvetési fegyelem és versenyképes gazdaság kiépítése ügyében, így ezeken a területeken "van mit meghonosítani Magyarországnak."
A magyar kormányfő szerint a kétoldalú kapcsolatoknak az energetikai együttműködés lesz a kulcsterülete, valamint Orbán Viktor szerint az is kiderült a megbeszélésen, hogy "az atomenergiáról vallott nézeteink közel állnak egymáshoz". Magyarország ugyanis a jelenlegi 40-ről a 60 százalék környékére akarja növelni az atomenergia arányát a villamosenergia felhasználáson belül.
Petr Necas úgy fogalmazott: Csehország egy kis, exportorientált ország, amely erősen függ az eurózóna helyzetétől, ezért az áll érdekében, hogy mielőbb helyreálljon az övezet stabilitása.
A cseh kormányfő kijelentette: ugyan a visegrádi országok egyeztetik véleményeiket az EU gazdasági problémáinak ügyében, a közös álláspont kialakítását nehezíti, hogy eltérő helyzetben vannak, hiszen míg Szlovákia már az euróövezet tagja, a másik három ország még nem vezette be az uniós fizetőeszközt. Ugyancsak befolyásolja az egyeztetéseket, hogy az év első felében Magyarország, jelenleg pedig Lengyelország tölti be az unió soros elnöki posztját, mivel ez a pozíció bizonyos mértékben korlátozza a soros elnök tagállamot saját érdekeinek érvényesítésében - fogalmazott.
Kérdésre válaszolva Petr Necas azt mondta, országa a kiegyenlített költségvetésre törekszik az uniós gazdasági helyzettől függetlenül is.
A cseh miniszterelnök emlékeztetett: Schmitt Pál köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke idén látogatást tett Prágában. A két ország között intenzív a gazdasági együttműködés, a kereskedelmi forgalom nő, és az energetika területén eredményesen működnek együtt a cseh és magyar vállalatok. Mindkét ország érdeke az energiaellátás biztonsága és diverzifikálása - tette hozzá.
Petr Necas találkozik Kövér Lászlóval és Schmitt Pállal is.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









