Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint előbb meg kell ismerni az ország tényleges állapotát, majd ennek ismeretében lehet lépéseket tenni. A politikus ugyanakkor kiállt azon szándéka mellett, hogy egy egyszeri adócsökkentés sokat lendíthet a gazdasági helyzeten.
Ne maradjon le semmiről
Nem ér rá naphosszat híreket böngészni, mégsem akar lemaradni a legfontosabb történésekről? Jelentkezzen az mfor.hu hírleveleire!
Lesz 2010-ben egyszeri, nagy arányú adócsökkentés, ha a Fidesz kerül kormányra - jelentette ki Orbán Viktor, az ellenzéki párt elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kedd este. A politikus arra nem válaszolt, hogy hány százalékos lesz a csökkentés. Mint mondta, ez attól függ, hogy hány "csontvázat találunk a szekrényben". Konkrét számokat akkor lehet majd tudni, ha ismerik a magyar gazdaságnak a választások utáni pontos állapotát - tette hozzá. Hangsúlyozta azonban: minél nagyobb bajban van az ország, annál inkább adót kell csökkenteni.
Az időnként éles hangvételű műsorvezetői felvetések, kérdések egyikére válaszolva Orbán Viktor közölte: a Fidesznek nincsenek olyan nevű ellenfelei, hogy MSZP és Jobbik. Az ő ellenfeleiket úgy hívják, hogy szegénység, munkanélküliség, eladósodottság, a közrend felbomlása, anarchia, erőszak, hivatallal való visszaélés - sorolta, hozzátéve: ha e szavakból az emberek ráismernek egy-egy pártra, arról nem ő tehet.
Az esetleges kétharmados parlamenti többséggel összefüggésben azt ajánlotta kérdezőjének, ne tegyen erre nagy téteket. Ismét kijelentette: olyan kormányban nem vállal szerepet, amelyben akár MSZP-s, akár jobbikos van.
A pártelnök úgy vélekedett, a benyújtott költségvetésben nincs semmi, ami a jövőt szolgálná. A büdzsé szerinte blöff, hazugság, mert mintegy 1300 milliárd forinttal több a hiány, mint amennyit a jövő évre tervezett költségvetés bevall.
hirdetés
Orbán Viktor kérdésre válaszolva azt mondta, azért nem hisz a hitelminősítő intézeteknek, mert "felnőtt ember". "Ha ki akarom alakítani a költségvetésről a véleményemet, akkor nekem nem hinnem kell valakinek, a szocialistáknak vagy a hitelminősítőknek. Én saját magamban bízom" - fogalmazott.
A költségvetés-alkotással kapcsolatban kijelentette: szerinte a hároméves büdzsé az ideális. A folytatásban azonban arra a kérdésre nem adott egyértelmű választ, hogy ő szeretné-e megvalósítani a hároméves költségvetést.
A negyvenperces interjúban hosszan beszélgettek a Fidesz azon tervéről, hogy tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremtene. A műsorvezető felvetésére, hogy az évente százezer új munkahely létrehozásának ötlete pillanatnyilag olyan, hogy arra "Obama elnök vagy Merkel kancellár is megnyalná mind a tíz ujját", Orbán Viktor azt mondta: "én már csináltam ilyet".
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.