Orbán: "most a leértékelések szezonja van Európában"


A miniszterelnök szerint eddig egyetlen olyan érv sem hangzott el a magyar gazdaságra vonatkozó jogszabályokkal kapcsolatban - így az új jegybanktörvényt illetően sem -, amely miatt a parlamentnek e törvények közül bármelyiket is módosítania kellene. A kormány azonban minden véleményre, meglátásra nyitott. "Részünkről semmilyen előfeltétele nincs a tárgyalásoknak" - rögzítette Orbán Viktor az MTI-nek adott interjújában, amelyben kitért arra is, hogy válaszolt az amerikai külügyminiszter levelére. A kormányfő közölte azt is, nem lát okot kormányátalakításra.

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val folytatandó tárgyalásokról szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott, az egyetlen szempont a kormány számára Magyarország érdeke. Ugyanakkor minden javaslatot mérlegelnek, és ha úgy látják, hogy megfontolandóak a nemzetközi szervezetek érvei, készek azokat "magukévá tenni", "mert számunkra nem presztízskérdés a korábbi álláspontunk fenntartása vagy megváltoztatása". Arra a kérdésre, hogy ha már elfogadott jogszabályok módosítását kéri az IMF és az EU, meddig hajlandóak elmenni, azt válaszolta: a magyar gazdasággal kapcsolatos jogszabályok esetében eddig csak politikai véleményeket hallott, de egyetlen olyan érvvel sem találkozott, amely miatt a parlamentnek meg kellene változtatnia egy már elfogadott törvényt.

Pénzt keresne a részvénypiacokon? Próbálja ki 20 napig ingyenesen az mfor tradert!

Arra a kérdésre, hogy az Európai Központi Banknak (EKB) az új jegybanktörvényhez érkezett, ám a jogszabályba végül be nem épített, a monetáris tanács tagjainak és az alelnökök számához kapcsolódó javaslatairól is készek-e a tárgyalni, azt válaszolta: a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló új törvény növeli a jegybank függetlenségét, s ennek az ellenkezőjét még senki nem bizonyította.

A kormányfő szerint azért nincs semmilyen jogi probléma a jegybanktörvénnyel kapcsolatban - amelynek elfogadása előtt az EKB 15 javaslatából 13 bekerült a jogszabályba - mert 2004-ben is, amikor Magyarország már tagja volt az EU-nak, megnövelték a monetáris tanács tagjainak, valamint az MNB alelnökeinek számát, és bár az EKB akkor sem értett ezzel egyet, az Európai Bizottság nem tiltakozott. "Egyetlen uniós tagállamot sem szabad kettős mércével mérni: kíváncsiak vagyunk, hogy mi az a különbség, amiért most egy erőteljesebb bizottsági fellépés lenne indokolt" - jegyezte meg.

A miniszterelnök megerősítette: mivel az Európai Unió alapszerződése kimondja, hogy intézményi átalakítással nem lehet személycserét végrehajtani a nemzeti bank élén, a kormány nem fog élni a jegybank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonására vonatkozó lehetőséggel mindaddig, amíg a jelenlegi jegybankelnök mandátuma le nem jár.

Orbán Viktor közölte: Fellegi Tamás főtárgyaló mandátuma négy kérdésre terjed ki. E szerint a tárca nélküli miniszter minden olyan hitelformát elfogadhat újabb kormányzati egyeztetés nélkül, amely abban segíti Magyarországot, hogy továbbra is a nemzetközi pénzügyi piacokról finanszírozhassa magát, vagyis amely nem kiváltja a piaci finanszírozást, hanem "megerősít bennünket a piacokon". "Ezért mondjuk azt, hogy mi az IMF-től egy védelmi hálót várunk. Az ország működéséhez szükséges pénzt a piacokról akarjuk megszerezni, de világos jelzést akarunk adni nekik, hogy Magyarország az elérhető források beszűkülése, az euróválság jelentős elhúzódása esetén is rendelkezik azokkal a forrásokkal, amelyek a biztonságos működéshez és a növekedéshez szükségesek" - mondta.

Megjegyezte, jobban örülne, ha Magyarország a nemzetközi piacokon nem hitelfelvevőként jelenne meg, és reméli, meg is éli, hogy az ország egyszer majd nem hitelfelvevő, hanem hitelnyújtó lesz. Fellegi Tamás azt is egyértelműsítheti a tárgyalásokon - folytatta -, hogy Magyarország készen áll arra, hogy az IMF-fel egyeztetve hajtsa végre azt a programot, amelyben megállapodnak. Természetesnek tartja ugyanis, hogy az IMF olyan gazdaságpolitikát akar látni Magyarországon, amely garancia arra, hogy visszakapja a pénzét.

A főtárgyaló meg fogja erősíteni azt a kormányzati vállalást is, hogy a válságadók kivezetése után a 2013-as költségvetés hiánya is 3 százalék alatt lesz - közölte a miniszterelnök. "Részünkről semmilyen előfeltétele nincs a tárgyalásoknak, azok során minden olyan kérdés megvitatható, amelyet a tárgyalófelek szükségesnek tartanak" - rögzítette Fellegi Tamás mandátumának negyedik pontját.

.



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.