Orbán: az államcsőd híre "komolytalan dolog"


Az új magyar jegybanktörvénnyel kapcsolatban megfogalmazott uniós jogi érvek között vannak olyanok, amelyekkel egyetért a magyar kormány, és nem látja akadályát azok elfogadásának, de vannak köztük olyanok is, amelyekben messze vannak az álláspontok. Az államcsőd rémhíre "komolytalan dolog" - mondta a miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Az unió által kifogásolt másik két törvénnyel kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: bírói ügyekben az EU-nak nincs kompetenciája, "ez magyar ügy". A vitatott kérdéssel, a bírák nyugdíjkorhatárával összefüggésben megjegyezte, éppen az Európai Unió szereti az átlátható, világos, tiszta nyugdíjszabályokat. Magyarországon is az történt, hogy a köz alkalmazásában állók esetében az általános nyugdíjkorhatárhoz kell igazodni - magyarázta.

2012-es bérkalkulátorunk már a bérkompenzációt is tudja számolni!

Az adatvédelmi biztos kérdéséről úgy vélekedett, hogy az "porszemnek tűnik a gépezetben". Kifejtette: ősszel átszervezték az adatvédelmi biztos jogkörét és hivatalát, ám az akkor hivatalban lévő biztos úgy nyilatkozott, hogy ezzel nem ért egyet, és nem is kíván hivatalában maradni. "Ezért őt már nem is kértük föl, hanem egy új biztost neveztünk ki. Ezt kifogásolják. Ezt majd tisztázni fogjuk" - mondta.

A véleményét összegezve a kormányfő azt mondta, ha vannak olyan érvek, amelyek a jogszabályok megváltozatása mellett szólnak, akkor azokat megfontolják majd.

Az olyan esetleges uniós kérésekről szóló híreket, mint az új alaptörvény házasságra vonatkozó részének, vagy a jegybankvezetők esküszövegnek megváltoztatása, vagy a volt miniszterelnököt is érintő eljárás megszüntetése, Orbán Viktor nem kívánta kommentálni, azokat találgatásoknak minősítette.

A túlzottdeficit-eljárásról szólva a kormányfő azt mondta, az a múltra nézve indokolt, a jövőre nézve viszont nem. 2010-ben és 2011-ben gyorsan javult a költségvetési hiány - folytatta -, de "kétségkívül nem olyan intézkedésekkel, mint amilyet az Európai Bizottság szeretett volna, ők hagyományos megszorító intézkedéseket akartak", ezt azonban az emberek nem bírták volna ki, ezért vezette be a kabinet a tehermegosztás elvét. 2013 januárjától azonban kivezetik az ezzel összefüggő intézkedéseket, és addig megszületnek az átalakítás nagy szerkezeti reformjai - jelezte, hozzátéve, hogy 20-21 uniós tagállamnak rosszabb a költségvetésihiány-mutatója, mint Magyarországé, és "ilyen körülmények között vicces" a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás.

Arra a kérdésre, hogy az államcsőd lehetőségével foglalkozik-e, Orbán Viktor azt válaszolta, ez egy komolytalan dolog. Hozzátette, könnyű rémhíreket terjeszteni, de "ennek levét aztán mindig a magyarok isszák meg: (...) a külföldiek idehozzák a pénzüket, hogy az Európában ma legjobb üzletet jelentő magyar állampapírt megvásárolják. Közben beetetik a magyarokat az államcsődszöveggel, ők meg a pénzüket ahelyett, hogy egyébként - mint a külföldiek - itt, Magyarországon a legjobb befektetésbe tennék, elkezdik kivinni az országból". Arra biztatta a magyar embereket, hogy higgyenek: ha egy angol, egy amerikai vagy egy német befektetőnek megéri magyar állampapírt vásárolni, akkor nekik is. Megismételte egyúttal, hogy szerinte egy "spekulációs szélhámosság rángatja" az európai valutákat.

Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter washingtoni tárgyalásaival kapcsolatban arra a kérdésre, hogy a főtárgyaló kapott-e konkrétabb kéréseket a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), mint ami a hírekben elhangzott, a kormányfő nemmel válaszolt, hozzátéve, "találgatások vannak". Rámutatott, az IMF alapító levele azt mondja: azért hozták létre a valutaalapot, hogy segítse a társult államok gazdasági növekedését és pénzügyi egyensúlyát. "Tehát ez a legjobb intézmény a mi számunkra, hiszen Magyarországnak is a legnagyobb problémája a következő évben nem a pénzügyi egyensúlytalanság lesz (...), hanem a gazdasági növekedés" - mondta. Kiemelte, Magyarországnak éppen azért van szüksége IMF-hitelre, hogy ne a pénzügyi bizonytalanság kérdéseivel kelljen foglalkoznia, hanem a gazdaság növekedésre összpontosíthasson.

A miniszterelnök szerint az IMF-tárgyalások egyetlen kérdésről szólnak, arról, milyen gazdaságpolitika szükséges ahhoz, hogy a valutaalaptól felvett hitelt Magyarország vissza tudja fizetni. A valutaalapot az érdekli, hogy ha ad egy biztonsági hitelkeretet, amelyet esetleg a magyarok lehívnak, akkor olyan gazdaságpolitikája legyen Magyarországnak, hogy a hitelt vissza tudja fizetni - mondta. Ehhez alacsony költségvetési deficit és csökkenő államadósság kell, amelyek Magyarországon megvannak - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az elvárt tartós változások is érdekei az országnak.

"Csak olyan megállapodást képzelek el, amely a magyar gazdaság érdekét szolgálja, az IMF-nek sincs a magyar gazdaságtól elkülönült saját érdeke a tárgyaláson" - jelentette ki.

Megerősítette, arra számít, hogy 2012 két egymástól karakterében jól elkülöníthető félévből áll majd: lesz egy európai gazdaságpolitikai fordulat, és az első félévben Európa kezelni fogja az euróválságot, a második félévben pedig már mindenhol a gazdasági növekedés lesz a fő téma.

Az irányt, a célkitűzéseket tekintve az történik, aminek történnie kell, és bár nagy viták lesznek még, Magyarország jó irányban halad, és nem szabad feladnia saját céljait - zárta szavait Orbán Viktor.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.