Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Orbán szerint Paprikajancsi szerepet kapna az új miniszterelnök
Nem csak gazdasági válság van, hanem a modellek válsága is, mondta el Matolcsy György egykori gazdasági miniszter egy pénteki könyvbemutatón. Az eseményen megjelent Orbán Viktor is, aki szerint a mostani krízisen csak egy erős kormánnyal lehet túljutni - ennek előfeltétele az előrehozott választás. A Fidesz elnöke úgy véli: a szocialisták a "válságkezelő Mekkmester" szerepére keresnek színészt, de komoly ember ebben a komédiában nem vesz részt.
"Az erős állam biztosítja a piaci egyensúlyt" (Fotó: MTI) A "Jövőkép: A megújított szabadelvű piacgazdaság Magyarországon" című kiadványt Matolcsy György és Cséfalvay Zoltán szerkesztette, azt mintegy 75 szerző munkájából állították össze. A könyvet szellemi alapvetésnek szánják "a remélhetőleg bekövetkező jobboldali kormányzáshoz", hangzott el a mű bemutatóján.
Neoliberális és államszocialista kaland
Matolcsy felszólalásában kiemelte, hogy a neoliberális közgazdasági elmélet megbukott, és az utóbbi időszak legnagyobb válságába sodorta a világgazdaságot. Ugyanakkor véleménye szerint Magyarországon nem csupán a "neoliberális kaland" árát fizetjük meg. Itt "két árcédula libeg": a második az "államszocialista kalandé", amely különösen súlyossá teszi a krízist, magyarázta.
A Fidesz-kormány egykori gazdasági minisztere ezzel kapcsolatban arra is felhívta a figyelmet, hogy nem csak gazdasági válság van, hanem a gazdasági modellek válsága is. Ezért hazánknak fel kell építenie saját belső piacát. "Több állami szabályozásra és állami tulajdonra van szükség" - fűzte hozzá. A szakember négy lényegi építőelemet emelt ki, ami a megújuláshoz elengedhetetlen: a magyar értékrendet, az államot, a regionalizációt és az erkölcsöt.

Lesújtó értékelést kapott a Bajnai-kormány
Fájdalmas lépésekkel stabilizálta az országot Bajnai
Oszkó: Nincs csődveszélyben Magyarország
Csúnyán megvezette az embereket a Gyurcsány-kormány kommunikációja
Újabb bizottság támogatta a gazdasági miniszterjelöltet
Változó adótörvények: nincs új a nap alatt
Matolcsy szerint a magyar nép individualista, amire lehet építkezni. Szerinte ez megalapozhatja a vállalkozások forradalmát, amelyet az állam sok eszközzel elősegíthet.
Orbán: erős állam kell
Szellemi előkészítés nélkül nincs valódi kormányváltás, mi pedig nem a hatalmat akarjuk megszerezni, hanem új korszakot akarunk nyitni – mondta el az eseményen Orbán Viktor. A Fidesz elnöke hozzátette: jelenleg egy kivéreztetett országban élünk, amit a szocialisták elrontottak és tönkretettek, valakinek azonban mindezt rendbe kell hoznia. Mint fogalmazott, Magyarországon - kétszer négy esztendőt leszámítva - 60 éve baloldali kormányzás zajlik, és az eredmények azt mutatják, hogy a baloldali gazdaságpolitika történelmi léptékben vallott kudarcot.
Hangsúlyozta: végre egy olyan könyv született, amely nem a válságról, hanem a jövőről szól. Véleménye szerint ugyanis nem válságkezelésre, hanem teljes megújulásra van szükség. Mindehhez pedig - folytatta - erős államra, az eddigi gazdaságpolitika feladására, a munka tiszteletére, erős közbiztonságra és politikai felelősségvállalásra van szükség.
Az élethez és a megújuláshoz mindenekelőtt erő kell - érvelt Orbán Viktor, rámutatva: erős kormányt kizárólag általános választás után, a társadalom támogatásával lehet felállítani, a mostani kormányon pedig túl kell lépni.
Érvelése szerint az erős állam képes a piaci és társadalmi egyensúlyt biztosítani, megvédeni a polgárokat és a szabadságot. Ez kis apparátust jelent, mert csak a gyenge államnak van szüksége nagy apparátusra. Az állam ereje a társadalmi felhatalmazottságból és a stratégiai állami vagyonból ered. A pénzügyi egyensúlyt csak gazdasági növekedésből lehet fönntartani, hitelből nem. Vissza kell állítani a munka becsületét, a gazdasági növekedés ugyanis fizikai és szellemi erőfeszítés - ma viszont azokat istenítik, akik spekulációval gyorsan sok pénzt csinálnak, fejtegette.
A volt miniszterelnök beszélt arról is, hogy olyan törvényeket kell hozni, amelyek után egy felelős politikus nem mehet vissza az üzleti életbe, ha hivatali ideje alatt bűnöket követett el.
Mekkmester, Paprikajancsi
Orbán úgy véli, hogy a most közzétett számok sem igazak - az államadósság például sokkal magasabb, mint ahogy azt a kormány állítja, és a gazdaság is sokkal rosszabb állapotban van a feltételezettnél.
A jelenlegi kormányválsággal kapcsolatban megjegyezte: a "válságkezelő Mekkmester" szerepére keresnek a szocialisták színészt, de komoly, felelős ember ebben a komédiában nem vesz részt, "Paprikajancsi" szerepet nem vállal. Egyúttal helyes döntésnek nevezte, hogy Surányi György elutasította a miniszterelnök-jelöltséget.
Orbán Viktor felszólalása lényegében politikai kortesbeszéd volt, amelyen érezni lehetett, hogy a Fidesz előrehozott választásokra számít.
VMI
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









