Óriásberuházás készül Somogyban


Golfpályát és logisztikai központot épít a spanyol Sedesa-csoport a Somogy megyei Sávolyon. A 252 hektáron megvalósuló mintegy 450 millió eurós beruházást szerdán jelentette be a helyszínen Vincente Cotino, a Sedesa-csoport elnöke és Kolbert István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára.

A tervek szerint a több célú, térségfejlesztő beruházás részeként egy 102 hektáros területen ipari és logisztikai park épül, 150 hektáron pedig egy nemzetközi versenyek lebonyolítására alkalmas 18 lyukú golfpálya, mintegy 150 ezer négyzetméternyi lakóövezet és két szállodakomplexum.

Vincente Cotino közölte: a tervezést és engedélyezést követően előreláthatóan egy év múlva kezdik el az építkezést, a kivitelezésre 30 hónapot szánnak. Arról, hogy miként esett a választásuk Sávolyra, azt mondta: az M7-es autópálya és a sármelléki repülőtér közelsége, valamint a területen található 95 Celsius fokos különleges gyógyhatású termálvíz miatt döntöttek a település mellett.

A cégcsoport elnöke kitért arra is, jó reklám lesz számukra, hogy a hasznosítandó területén áthaladó autópályáról jól láthatók lesznek a létesítmények.

Kolber István kifejtette: a spanyol befektetők által megvalósítandó célok - turisztikai és logisztikai beruházások - az Új Magyarország Fejlesztési Tervben is kiemelten szerepelnek, illeszkednek a kormányzati törekvésekbe.

Bobek József, Sávoly polgármestere a beruházásról szólva azt mondta: "az életet jelenti" a település számára. Az önkormányzati vezető szerint a tervezett fejlesztések nem csak a térségben ma jellemző 60-70 százalékos munkanélküliséget csökkentik, de új "betelepülőkre" is esélyt ad a jelenleg 574 lelket számláló településnek.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 22:36 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.