Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Orosz-osztrák összefogás az Opelért
A kanadai-osztrák Magna International a legnagyobb orosz hitelezővel, az állami Sberbankkal fog össze az Opel többségi részének megszerzéséért.
Az ajánlati összefogás ismertetett részletei szerint együtt 700 millió eurót fektetnének az Opelbe, az ügylet létrejötte esetén a Magna az Opel 20 százalékát, a Sberbank 35 százalékát kapná, míg az anyavállalat, a General Motors 35 százalékot tarthatna meg, és az Opel alkalmazottaié lenne a maradék 10 százalék.
Ugyanakkor a Magna - a Der Spiegel értesülései szerint - a 4,5 milliárd eurós állami kezességvállaláson túlmenően - az is követeli, hogy az Opel dolgozóinak munkáltatói nyugdíjterheit legalább 3 milliárd euró értékben vegyék át. Ez ügyben a Magna az anyavállalat General Motorsszal, a német szövetségi kormánnyal és a nyugdíjbiztosítással is együttműködne.
Szombati közlés szerint ugyanakkor a FIAT is javított ajánlatán, bár ebből kevés szivárgott ki, csupán annyit tudni, hogy a kockázatmegosztás és a tőkehozzájárulás kérdésében mozdult el jelentősebben az olasz autógyártó álláspontja.
A FIAT eredeti ajánlata azért is állt távol az elképzelésektől, mert több mint 10 ezer fős elbocsátással járt volna. Ezt most állítólag a tízezer alá szorították, bár konkrét számok nincsenek. Ugyanakkor a FIAT vezérigazgatója szerint cége jobban ismeri az európai piacot.
Az Opelért folyó versenyben az osztrák-kanadai Magna esélyei a legjobbak - közölte pénteken a hesseni miniszterelnök, Roland Koch a Deutschlandfunk rádióban még pénteken. Az Opel alkalmazottainak, illetve üzemi tanácsi vezetőinek körében értesülések szerint a FIAT-tal szemben jóval nagyobb a bizalom a Magna iránt és a Magnát az Opel és a GM vezetése is favorizálja. A Magna terve minden német Opel telephelyet megtartana, és a négy németüzemben összesen csak 2500-2600 munkahely leépítését irányozza elő.
Három befektető nyújtott be pályázatot az Opel megvételére, illetve befektetési szándékkal. A szerdai határidőre az olaszországi FIAT gyár, az osztrák-kanadai Magna beszállító és alkatrészgyártó vállalat, illetve az amerikai Ripplewood Holdings (RHJI) pénzügyi befektető csoport nyújtott be ajánlatot.
Az RHJI szándékairól továbbra is keveset tudni, nem fedte fel ajánlata részleteit. A New York-i székhelyű holdingot 2004-ben alapította Timothy Collins, aki a cég részvényeinek 15,2 százalékát birtokolja, illetve vezeti a vállalat befektetési és stratégiai bizottságát. Az RHJI-nak a múltban voltak komoly befektetései Japánban, a vállalat autóalkatrészekre összpontosította tevékenységét. A vállalat vezérigazgatója Leonhard Fischer, aki járatos a német politikában, amit esetleg hasznosítani tud az Opel-ügyletben.
A legesélyesebb Magna International világszerte 74 ezer főt foglalkoztat, 240 termelőhelyen. Tavalyi bevétele 23,7 milliárd dollárt ért el, és ezzel világszerte a legnagyobb járműipari beszállító. Tavalyi adózott eredménye több mint 70 millió dollár volt.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









