Orosz tulajdonosa pereli a Molt


Pert indított az orosz Szurgutnyeftyegaz a 2010. április 20-i, a Szurgutnyeftyegaz részvénykönyvi bejegyzésének megtagadására vonatkozó Mol igazgatósági határozat hatályon kívül helyezése érdekében - közölte a Mol a BÉT honlapján hétfőn.

A Fővárosi Bíróság 2010. december 3-ra tűzte ki az első tárgyalást. A korábbi tájékoztatás szerint az orosz olajcég 21,1 százalékban tulajdonos a Molban. A részvénypakettet 2009 márciusában az osztrák OMV-től szerezte meg. Az osztrák olajcég 1,4 milliárd euróért vált meg a Mol részvényeitől.

A Szurgutnyeftyegaz (Szurgut) a Mol 2009. üzleti évét lezáró 2010. április 29-én megtartott éves közgyűlésén nem vehetett részt, mert tulajdonosként nem szerepelt a  részvénykönyvben. A részvénykönyvi bejegyzés addig nem történhetett meg, ameddig nem fejeződött be  a magyar tőkepiaci felügyelet, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) 2009 áprilisában megkezdett vizsgálata. A PSZÁF-vizsgálat intézkedés nélkül zárult le. A piacfelügyeleti eljárás azt akarta feltárni, hogy a Szurgut részvényszerzése a Molban nem ütközött-e a tőkepiacról szóló törvény bennfentes kereskedelem, illetőleg piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó egyes rendelkezéseibe.

A Szurgutnak egyébként ugyanazokkal az akadályokkal kell szembenéznie, mint a részvénycsomag eladójának, az osztrák OMV-nek. Az osztrák olajcég 2007 nyarán közel 20 százalékos részesedés birtokában bejelentette, hogy "nyílt és konstruktív módon strukturált párbeszédet kíván folytatni a Mol vezetésével". A Mol már aznap közölte, hogy nem kíván stratégiai egyeztetésről tárgyalni az OMV vezetésével, és ellenségesnek tekinti az osztrák cég részvényszerzését. Az OMV számos perben próbált "birtokon belülre kerülni", de nem sikerült. Az osztrák olajcég a Mol részvénycsomag eladásakor azt nyilatkozta: azért tett le a Mol megszerzésére irányuló szándékáról, mert ez ellen kifogásokat emelt az Európai Unió és a Mol vezetése.

A Szurgutnyeftyegaz Oroszország egyik legnagyobb kőolaj- és földgáz-ipari konszernje, székhelye a Hanti-Manysi Autonóm Körzetben lévő Szurgut. A hírek szerint a Kremllel igen jó kapcsolatban áll a konszern.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 22:36 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.