Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Összefognak az online reklámpiac óriásai
A Yahoo Inc. és a Google amerikai internetes kereső és tartalomszolgáltató helyi idő szerint szerdán bejelentette: kísérleti jelleggel együttműködik az internetes reklámozás területén.
A Yahoo bekebelezésére törekvő Microsoft szoftveróriás máris bírálta a vállalkozást, mondván, hogy az ellentmond a versenyszabályoknak.
A kísérleti együttműködés keretében a Yahoo böngésző oldalaira felveszi a Google által elhelyezett hirdetéseket. A kísérlet két hétig tart, a Yahoo.com amerikai internetes oldalra korlátozódik és csak a Yahoo-n végzett keresések három százalékát érinti - közölte a vállalat.
A megállapodásra a Microsoft bekebelezési szándékával szembeni "alternatív stratégiák keresése" keretében került sor a The Wall Street Journal szerint. A lap úgy tudja, hogy a Yahoo Inc. három stratégiai megoldást dolgoz ki, amellyel a részvényeseit kívánja meggyőzni: ne fogadják el a Microsoft felvásárlási ajánlatát. Ezek egyike a Google-lal való reklámegyüttműködés.
A másik lehetséges megoldás a Time-Warner csoport tulajdonában lévő AOL-lal való fúzió. A lap internetes kiadása által idézett jól értesült forrás szerint azonban "bőven van még tennivaló, amíg a Yahoo és az AOL között alá lehet írni a fúziós megállapodást". A harmadik lehetséges megoldás a Yahoo részvényeinek tömeges visszavásárlása.
A Microsoft február 1-jén tett ajánlatot a Yahoo megvásárlására 42 milliárd dollár értékben. A Yahoo azonban elutasította a bekebelezésre tett javaslatot, arra hivatkozva, hogy az ajánlat nem tükrözi a cég értékét és fejlődési lehetőségét. A Yahoo Inc. üzemelteti a világ egyik leglátogatottabb internetes keresőrendszerét és tartalomszolgáltatóját, a Yahoo portált, azonban krónikusan le van maradva a piacvezető Google mögött.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









