Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Összevonta a kormány az állami befektetésösztönzést
Márciustól egy kézbe került az állami befektetésösztönzés, ugyanis a gazdasági tárcától a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht.-hez (ITDH) került a kiemelt beruházásokhoz kínált támogatásokat kezelő rendszer egésze, az úgynevezett egyedi kormánydöntéssel odaítélt támogatások szisztémája (EKD).
Az állami befektetésösztönzés összevonása illeszkedik a minisztériumi profiltisztítás folyamatába, ugyanakkor igazodik a befektetők folyamatosan hangoztatott igényeihez is. A döntéssel egyetértenek a befektetők is, mivel így megvalósulni látszik az információs és projektmenedzselési, úgynevezett egyablakos befektetőkezelés. Az ITDH szerepét és súlyát is növeli az, hogy a 10 millió euró értéket meghaladó befektetési projekteket is mostantól náluk kezelik.
A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a befektetőket végig segíti az ITDH szakértői csapata, az első érdeklődő megkeresésétől a konkrét projektről megszülető döntésen át a szalagátvágásig, sőt, azon túl is, a teljes támogatási szerződés kifutásáig - fejtette ki a Világgazdaságnak Rétfalvi György, az ITDH vezérigazgatója. Ez óriási könnyebbség a befektetőknek, s javítja a magyar befektetési vonzerőt, a versenyképességet, hiszen - rossz esetben - a befektetőnek akár huszonkét különböző hatósághoz, minisztériumhoz, közreműködő bankhoz is el kell mennie ahhoz, hogy beruházásához megszerezzen minden szükséges engedélyt - tette hozzá.
A tervek szerint ezt az egyablakos rendszert folyamatosan kiterjesztik a kisebb értéket képviselő beruházásokra is - mondta Rétfalvi. A változások egyébként folytatódnak az ITDH-nál: júliustól a jelenlegi kht.-t átalakítják nonprofit, zártkörűen működő részvénytársasággá. Ennek eredményeként az MFB kisebbségi tulajdonrészt szerez az ITDH-ban, amelynek igazgatótanácsában a tulajdonosok képviselőin kívül - a tervek szerint - helyet kapnak majd szakmai szövetségek és vegyes kamarák vezetői is. Az MFB tulajdonosi szerepvállalása révén az ITDH olyan, szintén a külpiaci térnyerést elősegítő társaságokkal kerül egy csoportba, mint az Eximbank, a Mehib és a Corvinus - írja a Világgazdaság.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







