Oszkó Péter: Az egykulcsos adórendszer azonnali megoldást nyújtana


Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az adóreformmal kapcsolatban három javaslatot bocsátott társadalmi vitára. Oszkó Péter, a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatója szerint még csak a reformok elején vagyunk, jelenleg a folyamat kommunikációs szakában tartunk. Az adószakértő az mfor.hu-nak adott interjújában azt is elmondta: a magyar adórendszert közelíteni kell az egykulcsos rendszer felé, mert a feketegazdaság csak így szorítható hátrébb.

A jelenlegi rendszer torz és az adókikerülésre motiválA jelenlegi rendszer torz és adókikerülésre motivál
- Gyurcsány Ferenc az Akadémián tartott előadásában sürgetőnek nevezte az adórendszer reformját, és több javaslatot is felvázolt erre. Ön szerint ezek megfelelőek a problémák orvoslására?

- A miniszterelnök által ismertetett javaslatok inkább az adószerkezet átalakításának nevezhetők, mint valódi reformnak. Reform az lenne, ha az egész rendszert átalakítanánk és egyes adónemek között váltás történne, amire jelenleg nem is feltétlenül van szükség.

Mindenesetre az ügy még csak a kommunikációs szakaszban tart, viszont az nagyon szerencsés, hogy az adóváltozások kapcsán nyíltan lehet beszélni és véleményt alkotni. A szakmai közvélemény megismerheti, milyen koncepciók léteznek, és melyik mellett mi szól, és mi van ellene. Abban biztos vagyok, hogy a végleges döntés egy hosszú folyamat eredménye lesz, és ennek csak az elején vagyunk. Jelenleg egyik variáció sem annyira kiérlelt, hogy holnapután törvényt lehessen belőle írni.

- Ön szerint mit kellene az új törvénybe belefoglalni?

- Több olyen sarokpont létezik, amelyen feltétlenül változtatni kell. Az egyik a szolidaritási adó megszüntetése. Ennek az adónemnek a bevezetésekor az merült fel indoknak, hogy az ebből származó bevétel segítse a költségvetési egyensúly megteremtését. Ha pedig úgy látjuk, hogy a büdzsé már pályára állt, akkor a bevezetés indoka sem áll fent. A szolidaritási adó eltörlése növelné a versenyképességet, másrészt segítené a gazdaságpolitika hitelességének visszaállítását.

Emellett a foglalkoztatás közterheivel kell valamit kezdeni, mert a jelenlegi rendszer végtelenül torz, és erősen motivál az adókikerülésre. Nagyon erős kedvezmény működik az alacsony jövedelműek kategóriájában, a minimálbér vagy akörüli jövedelmeknél. Ebben a sávban adóterhelés szinte nincs, és a járulékterhelés se túl magas.

Az e feletti jövedelmi kategóriákban viszont nagymértékben megugrik az adóterhelés, aminek az a következménye, hogy az adófizetők egy viszonylag szűk köre viseli a terhek nagy részét. Ez nem csak azért szűk kör, mert nem mindenki keres ilyen jól, hanem azért is, mert nem mindenki jelentkezik be, aki ennyit keres. A jelenlegi rendszer arra motivál, hogy alacsony jövedelmet valljanak be a jól keresők, illetve különböző kedvezményeket igyekezzenek kihasználni.

Ezek az ellentmondások szükségessé teszik a változtatást. Arra, hogy miként lehetne megtenni ezeket a lépéseket, különböző koncepciók kerültek felszínre. A megoldást valahol ezeknek a metszetében kell keresni.

- Ön most a rendesen bejelentett állások és az úgynevezett számlás munkavégzés közti különbséget feszegeti?

- Igen, ezt is, meg az egyáltalán be sem jelentett kifizetésekre is gondolok. Vagy vannak olyanok is, akiket minimálbéren jelentenek be, és a többi részét a fizetésüknek zsebbe kapják. Ezen túl is, számos legális módozata van annak, hogy hasonló tevékenységet végző adóalanyok egészen különböző adóterhek mellett jussanak jövedelmükhöz attól függően, milyen formában veszik fel azt.

- Az egykulcsos adórendszer bevezetése segítene ezeken a gondokon?

- Erre a problémakörre radikális és azonnali megoldást nyújtana, míg más  téren feszültségeket okozhatna. A pozitív hatásokra ezzel együtt a régióból már több példa hozható fel.

Az egy adókulcs alkalmazásának az igazi hátránya a szociális érzéketlenség, hiszen a valóban keveset keresők is annyit adóznának, mint a magas jövedelműek. Viszont nagy előnye: senkit nem ösztönöz arra, hogy ne vallja be a jövedelmét, hiszen bármennyit is keres, ugyanazon adókulcs alá esik. Nem véletlen, hogy Nyugat-Európában nem népszerű az egy kulcs, mivel arrafelé a tömeges adókikerülés problémája nem tipikus. A mi régiónkban viszont rajtunk kívül már minden ország megtette az erre irányuló lépéseket.

A szociális gondokon más eszközökkel is lehet segíteni, viszont az adókikerülés visszaszorításában az egykulcsos adó vagy az ahhoz hasonló mechanizmusú adóztatás utolérhetetlen előnyökkel rendelkezik.

- Az adókikerüléssel kapcsolatban többen felvetik, hogy ennek tömeges kialakulása a rendszerváltás egy kompromisszuma volt. Az állam becsukja a gyárat és mindenkit elbocsát, viszont utána mindenki szabadon mehet a fekete gazdaságba.

- Bármi is volt a tömeges adókikerülés eredeti oka, az nem tarható fenn egy idő után, hiszen komolyan hátráltatja a gazdasági növekedést, a tisztességes versenyt, és nem csak a gazdasági, hanem a társadalmi és a szociális viszonyokban is komoly torzulásokat okoz.

Ebben a kérdésben meg kell tenni a következő lépést. Ez pedig a teljes foglalkoztatotti réteg minden jövedelmének legális szférába terelése és azonos elvek szerinti adóztatása lenne, ám a jelenlegi adórendszer nem ebbe az irányba hat, hanem éppen ellenkezőleg.

Az egykulcsos adórendszer végletes megoldás, ahhoz hasonló irányba mutat például a miniszterelnök által bemutatott össz-bruttósítás és az úgynevezett SZJA központú javaslat is. Mindenképp közelíteni kellene egyes jövedelemsávokban az adóterhelést.

.



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.