Oszkó: az állam jól működő pályára teheti a Malévet


Többségi tulajdonrészt szerezhet a Malévben a magyar állam azáltal, hogy követeléseit, a cég 19 milliárd forintos adó- és egyéb köztartozását tulajdoni részesedésbe konvertálja át - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a Duna Televízió Közbeszéd című politikai hír-háttér műsorában csütörtök este.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: nincs szó arról, hogy az állam visszavásárolja a privatizáció során korábban eladott tulajdonrészt, hanem úgy lesz az orosz tulajdonos társa, hogy a meglévő követelések átalakulnak állami részesedéssé.

Úgy vélte, nem valószínű, hogy a követelését az állam érvényesíteni tudná, gazdasági és turisztikai szempontból viszont sokat profitálhat a Malév többségi tulajdonosaként, amely stratégiai átalakítások után akár nyereségesen is működhet. Oszkó Péter szerint a Malévet az állam ráállíthatja egy olyan pályára, ahol jól működhet.

A pénzügyminiszter a műsorban elmondta azt is, hogy mindenképpen kitölti mandátumát, nem látja úgy, mint a lemondott igazságügyi és rendészeti miniszter Draskovics Tibor, hogy a költségvetés elfogadása után a következő időszak kizárólag a pártpolitikáról és nem a szakmai munkáról szól majd. Oszkó úgy vélte: a pénzügyminiszter munkája a költségvetés elfogadásával nem ért véget, rengeteg szakmai feladat áll még előtte.  Hozzátette, hogy a kampányban valóban nem kíván részt venni és a politikának is búcsút mond a választások után. Ezt azzal indokolta, hogy a szakmai feladat inspiráló számára, de nem szerette meg a politika világát.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Raiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forintRaiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forint

A következő héten megjelenő, várhatóan kedvezőtlen makrogazdasági adatok forintgyengítő hatását az ellensúlyozhatná, ha végre leülnének tárgyalni a kormánnyal a nemzetközi felek - derül ki a Raiffeisen Bank heti elemzéséből.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.